2018. február 7., szerda

Kádár Sára Hajnalka: Farsangoltunk

Nagyobb testvéreimmel és az utcabeli barátokkal farsangjárásra indultunk az utcánkban, amely hosszan kacskaringózott a Főúttól az erdő felé. Jelmezeink a Piroska és a farkas téma köré alakítottuk, szöveget is komponáltunk hozzá.


farsang, magyarság, farsangi népszokások, Székelyföld, elbeszélés, kultúra

Én Piroskaként kis piros pettyes fejkendőbe, nagyanyám hárászkendőjébe burkolóztam karomon egy vesszőkosárral, amelynek rejtett célja volt az adományok begyűjtése volt.

Lóri rémisztő farkas fejet készített feketére festett papírból — még anyám is segített neki —, lompos farkát a nyeléről levágott vesszőseprű alkotta, amely azonban folyton lecsúszott róla, emiatt egyre dühösebb farkas lett belőle. Még az üvöltése is hátborzongatóan hatott, igaz sokáig tanulgatta azt otthon, sőt Bodri kutyánk is szűkölve menekült a pajtába, ha Lóri farkasüvöltést gyakorolt.

Róza igazi nagymamának látszott, meggörbített hátát rongyokkal tömte ki, fejkendője alól nagyapám régi szemüvege mögül hunyorgott, és minduntalan nekiment valaminek a nagy dioptriája miatt. De ez nem szegte kedvét a bolondozásnak.

Pityu volt a snájdig vadász. A szomszédunkban lakott falunk egykori leggazdagabb urasága Márton úr, tőle kapta az eredeti ruházatot. Zöld kalapján madártoll libegett, bőrcsizmája úgy fénylett, hogy még a légy is hanyatt esett rajta, s bár térdén felül ért, szépségén semmit sem rontott, legalábbis a mi szemünkben. Csupán a puskát kellett helyettesítenünk egy darab lécből faragottal, amelyet ügyesen le is festettünk.

Róka komát nagyanyó kabátprémjéből alakítottuk, nyuszit már könnyebb volt készíteni, hiszen nyulat tartottunk otthon, hogy legyen hús, és télire jó füles sapka. Beköszönő szöveget a nagyobbak mondták sok szerencsét, bő termést kívánva a háznak és lakóinak:

Hohó farsang, kedves idő,
Elmúlt már az ó esztendő!
Ebben az újban vigadjanak,
Nekünk jó darab szalonnát adjanak.
Tojjon a tyúkjuk százat naponta,
Jövőre is legyen vastag a szalonna,
Hogy nekünk is jusson a nyársra,
meg a kosarunkba!

A Főúttól indultunk felfelé az utcán, de gondosan válogattunk a házak között, inkább az ismerősök, jó barátok kerültek fel a listánkra. Az első farsangjárás igen jól sikerült, sokat mókáztunk, a háziak pedig találós kérdésekkel tették próbára tudásunkat, gyűlt kosárkámba a sok sütemény, dió, alma, körte.

Vidámak voltunk, rettenthetetleneknek éreztük magunkat. Így aztán az utca gyerekei által rettegett Miska bá' kapuja előtt is megálltunk, bár eredetileg nem gondoltunk arra, hogy bemenjünk oda. Nem bizony, mert fura, morcos ember volt, akiről úgy véltük, hogy nem szereti, sőt ki nem állhatja a gyermekeket. Ritkán lehetett megpillantani őkelmét, amint botjára támaszkodva kiállott a kapujába. Olyan volt, mint a mesebeli bojár, aki még a kiskakas gyémánt fél krajcárját is elvetette. Féltünk tőle mindnyájan. No, de a játék hevében bátorságra kaptunk, így bementünk a kapuján. Házának még a végét sem láttuk akkora volt, s a vén diófa eléggé ránk ijesztett, de már a lépcső tetején álltak a nagyobbak. Hát szedtük a lábunkat mi is. Az előszobából hangos kopogással, jókívánságaink sorolásával léptünk be a szobába. Előttünk terpeszkedett karosszékében az öreg, fapipájából sűrű füstöt bodorgatott maga köré, kezében napilap. Leeresztette az újságot, ránk nézett nagy szemeivel, s valamiféle rekedt hangon üvöltötte, hogy „Julis, te!”. Nem vártunk tovább, hanyatt homlok menekültünk kifele, még a kapujától is jó messzire loholtunk. Kifulladva álltunk meg, a kosárkám tartalmának nagy részét elhullattam, farkasunk a farkát, hős vadászunk meg a puskáját veszítette el. Farsangoló kedvünk elszállt, nem mertünk tovább menni. Szüleink nagyot kacagtak rajtunk.

Kövessen bennünket a Facebookon!
Ha tetszik az oldal, csatlakozzon közösségünkhöz a Facebookon, mert sok mindent csak ott talál meg; színes, extra tartalommal várjuk Önöket: hasznos tudnivalók, fotók, videók, góbéságok, rövid- és gyorshírek.
Illusztráció: Koszticsák Szilárd/MTI