2017. július 27., csütörtök

Minden korábbinál nagyobb méreteket ölthet a kanyarójárvány Romániában

225 ezerre tehető azoknak a 9 hónapot betöltött, de 9 évesnél fiatalabb gyerekeknek a száma, akiket nem oltottak be kanyaró ellen.


A járvány az ország teljes területére kiterjed, és eddig 32 halálos áldozatot követelt — Fotó: MTI
Csaknem 2300 olyan települést azonosítottak országszerte, ahol fennáll a kanyarógócpontok kialakulásának kockázata.

Az egészségügyi minisztérium jelentés szerint többnyire romák lakta településekről van szó, ahol nincsenek háziorvosok. Ezeken a településeken oltási központokat létesítenek. Országszerte mintegy ezer ilyen központ alakul, amelyekben 1929 orvos és 2080 egészségügyi asszisztens lát el szolgálatot.

A jelentés szerint a járvány a Kolozs és Beszterce megyei roma közösségekből indult, ahova a vírus korábban Olaszországban és más nyugat-európai országokban már azonosított törzse okozott fertőzést.

Rendszerhiba, ultimátum, halálra ítélt gyermekek


A minisztérium jelentése rávilágít az országos oltási program néhány gyenge pontjára is.


Ezek közé sorolja, hogy:
  • nem létezik tartalékkészlet járványok esetére,
  • nem különítenek el költségvetést a közbelépésre vészhelyzeteken,
  • nincs ilyen helyzetekre felkészített személyzet, sem egységes eljárás, amely ilyenkor alkalmazandó.

Florian Bodog egészségügyi miniszter — akinek két hete egy kormányülésen Mihai Tudose miniszterelnök ultimátumot adott a kanyarójárvány elleni hatékonyabb fellépésre és a lakosság átoltottsági szintjének növelésére — öt olyan megye tisztifőorvosának leváltását kérte, ahol a gyerekek fele sem kapta meg a kanyaró elleni oltást.
Az a szülő, amelyik elutasítja az oltást, gyermeke életét veszélyezteti. Amikor egy szülő valójában halálra ítéli gyermekét, nem tudom, milyen mértékben lehet még szülői jogokról beszélni” — jelentette ki Tudose.
A kormányfő ultimátuma nyomán az egészségügyi hatóságok országos médiakampányt indítottak, amelyben arra biztatják a szülőket, hogy oltassák be gyermekeiket.

Romániában eddig országszerte 8246 igazolt kanyarós megbetegedést jelentettek a betegség tavaly februári megjelenése óta, közülük több mint hatezren idén kapták el a kórt. A járvány az ország teljes területére kiterjed, és eddig 32 halálos áldozatot követelt. A legtöbben Románia nyugati megyéiben kapták el a kanyarót: Temes, Krassó-Szörény és Arad megyében is meghaladja az ezret a kanyarós megbetegedések száma.

Romániában továbbra is terjed a kanyaró: az utóbbi időszakban is hetente két-háromszáz új kanyarós megbetegedést jelentenek az egészségügyi hatóságok.

Kövessen bennünket a Facebookon!
Ha tetszik az oldal, csatlakozzon közösségünkhöz a Facebookon, mert sok mindent csak ott talál meg; színes, extra tartalommal várjuk Önöket: hasznos tudnivalók, fotók, videók, góbéságok, rövid- és gyorshírek.
Forrás: MTI