2017. július 25., kedd

Halva született a szolidaritási illeték

Az úgynevezett szolidaritási illetéket már a „letárgyalt és elfelejtett témák” közé lehet sorolni — nyilatkozta kedden Mihai Tudose miniszterelnök.


szolidaritási illeték, illetékek, Románia, Mihai Tudose, egészségbiztosítási járulék
Mihai Tudose — Forrás: gov.ro
A kormányfő azt mondta, a kabinetnek nem áll szándékában olyan intézkedésekkel növelni a költségvetési bevételeket, amelyek a lakosság zsebét terhelnék.

Hozzátette: a kormány számításai szerint túl nagy „felfordulást” okozott volna az új illeték bevezetése, ahhoz képest, hogy mennyi haszonnal járt volna.

Egyelőre nem tervezünk semmiféle olyan intézkedést, amely az adókat, illetékeket érintené” — tette hozzá Tudose.

Az új illeték bevezetésének terve a júniusban hivatalba lépett új kormány programjában szerepelt részletek nélkül. Sajtóértesülések szerint az új illetéket a minimálbér tízszeresénél többet keresőkre vetették volna ki, hogy kiegészítsék az egészségügyi költségvetést.

A miniszterelnök ugyanakkor cáfolta azokat a sajtóértesüléseket, miszerint a társadalombiztosítási és az egészségbiztosítási járulék befizetésének kötelessége áthárulna a munkáltatóról az alkalmazottra.
Nem, továbbra is a jelenleg alkalmazott gyakorlat marad érvényben, a társadalombiztosítási és az egészségbiztosítási járulékot is a munkáltató fizeti be, különben kockáztatnák” — fogalmazott, majd kérdésre válaszolva hozzátette, hogy ez jövőre is így marad.
Az egy hónapja megszavazott kormányprogram egy másik újításától már két hete elállt a Tudose-kormány: a miniszterelnök brüsszeli látogatása alkalmával jelentette be, hogy kormánya mégsem vezeti be a cégek bevételét alapul vevő új adónemet.

Tudose már beiktatása napján leszögezte, hogy nem hoz adópolitikai döntéseket alapos hatástanulmány nélkül, majd a belföldi és nemzetközi nyomás hatására egymás után adta fel a kormányprogramba foglalt legjelentősebb adópolitikai újításokat.

A Szociáldemokrata Párt jelentős közalkalmazotti béremelések és adócsökkentések ígéretével nyerte meg a választásokat tavaly decemberben, ezek egy részének bevezetését azonban elhalasztotta, mivel a költségvetési bevételek nem növekedtek a remélt ütemben. Tudose azt ígérte Brüsszelben: az államháztartási hiányt idén is a GDP három százaléka alatt tartják.

Kövessen bennünket a Facebookon!
Ha tetszik az oldal, csatlakozzon közösségünkhöz a Facebookon, mert sok mindent csak ott talál meg; színes, extra tartalommal várjuk Önöket: hasznos tudnivalók, fotók, videók, góbéságok, rövid- és gyorshírek.
Agerpres/MTI