2017. július 14., péntek

Fogadjuk székely zászlókkal Iohannist!

Az Erdélyi Magyar Néppárt ifjúsági szervezete, a Minta arra kéri a székelyeket, hogy a román elnök keddre tervezett székelyföldi látogatására tűzzék ki házaikra a székely zászlót.


Klaus Iohannis a Konstanca melletti Mihail Kogălniceanu katonai támaszponton 2017. július 13-án — Forrás: presidency.ro
A Minta szerint ezzel a gesztussal egyfelől a székely vendégszeretetről üzenhetnének az államfőnek, másfelől pedig azt mutathatnák meg, hogy Székelyföld igenis létezik.

A székelyek autonóm közösségként a szülőföldjükön akarnak jövőt építeni maguknak.”

Herzlich willkommen, Herr Präsident in Seklerland!


A szervezet elnöke, Tőke Ervin által aláírt felhívás német nyelven üzeni az erdélyi szász Klaus Iohannis elnöknek, hogy „Isten hozta Székelyföldre”.
A székely zászló nemcsak a nemzeti szimbólumunk, hanem ebben testesül meg az autonómia gondolata: az, hogy mi itthon akarunk maradni, és itt akarjuk megteremteni magunknak azt a környezetet, amelyben kiteljesedni, fejlődni tudunk" — nyilatkozta Tőke Ervin.
Hozzátette: sok román politikus úgy gondolja, hogy az autonómia jelszava csak arra szolgál, hogy a magyar vezetők szavazatokat szerezzenek Székelyföldön, de nincsen erre igazi társadalmi igény. „A zászló kitűzésével azt jelezhetnénk, hogy a lakosság is akarja az autonómiát” — vélte a politikus.

Tőke Ervin megjegyezte: felhívásukban azért írták német nyelven az Isten hozta Székelyföldre! köszöntést, hogy emlékeztessék Iohannist német, kisebbségi voltára. Magyarázatként hozzátette: Iohannis több esetben magyarellenes megnyilvánulásokkal kívánta bizonyítani, hogy ő milyen jó román.

Az elnök szóvivője kedden jelentette be, hogy az államfő jövő kedden Hargita és Kovászna megyékbe látogat. A bejelentés a bukaresti véleményvezéreket is meglepte.

Kövessen bennünket a Facebookon!
Ha tetszik az oldal, csatlakozzon közösségünkhöz a Facebookon, mert sok mindent csak ott talál meg; színes, extra tartalommal várjuk Önöket: hasznos tudnivalók, fotók, videók, góbéságok, rövid- és gyorshírek.
Forrás: MTI