2017. július 12., szerda

Bukarestben is felkapták a fejüket Iohannis székelyföldi látogatásának hírére

A román hírportálokon megjelent szerdai véleménycikkek szerzői meglepőnek tartják, hogy Klaus Iohannis román államfő a jövő héten hivatalos látogatást tesz Románia két magyar többségű megyéjében.


sajtószemle, Románia, Klaus Iohannis, Iohannis Székelyföldön
Klaus Iohannis — Forrás: presidency.ro
A publicisták a mandátuma felénél lévő elnök választási érdekeit sejtik a tervezett székelyföldi látogatás mögött.

A Hotnews.ro vezércikkírója, Dan Tăpălagă arra emlékeztet, hogy a 2014-es elnökválasztáson Iohannis a két magyar többségű megyében érte el a legjobb eredményt: Hargita megyében a voksok csaknem 80, Kovászna megyében pedig a szavazatok 78 százalékát szerezte meg a második fordulóban.

A szerző szerint Iohannis nem fogja tudni megkerülni az olyan kényes témákat, mint a közigazgatási anyanyelvhasználat, a kétnyelvű utcanévtáblák és a zászlók kérdése és nehezen fogja elhitetni székely választóival, hogy komolyan érdeklik ezek a problémák, amikor mandátuma kezdetőtől mostanig elhanyagolta őket.
Ha késett is ez a rövid látogatás, és (a szász származású) Iohannis nehezen tette túl magát kisebbségi komplexusán, az nagyon jó, hogy a román állam azt jelzi a magyarságnak, az ország területén élő legfontosabb kisebbségnek, hogy nem feledkezett meg róla” — vélekedett Tapalaga.
A cikkíró szerint a román államfő várhatóan megpróbálja lehűteni az „autonomista túlkapásokat” és az elszigetelődés veszélyére fogja figyelmeztetni a székelységet.

Tăpălagă szerint azonban akkor fognak a székelyek megtanulni románul, ha gazdaságilag érdekeltté válnak, ehhez pedig nem szép szavak kellenek, hanem infrastrukturális fejlesztés, Székelyföldet az ország más térségeivel összekötő autópálya.

Sajátos etnikai státusz


Meglepőnek tartja Iohannis székelyföldi látogatását Horațiu Pepine publicista is a Deutsche Welle honlapján közzétett véleménycikkében, tekintettel arra, hogy eddig meglehetősen „hűvösen” viszonyult a romániai magyarokhoz.

Pepine elképzelhetőnek tartja, hogy Iohannis magyarokkal szembeni távolságtartása több román támogatót hozott, mint amennyi voksot a magyaroktól kapott, de a székelyföldi látogatás szerinte mindenképpen azt jelzi, hogy a magyarokkal is közvetlen — és nem az RMDSZ közvetítésével folytatott — párbeszédre törekszik. Azzal, hogy egyszerre keresi fel mindkét magyar többségű megyét Iohannis kimondatlanul is elismeri a térség sajátos etnikai státusát.

A szerző a román államfő székelyföldi látogatását geopolitikai és a román-magyar rivalizálás összefüggésébe helyezte. Szerinte Iohannis amerikai látogatása alkalmával, vagy Donald Trump amerikai elnök varsói beszédéből megérthette, hogy a mostani washingtoni vezetés nem tartja túl nagyra a berlini és párizsi liberális politikát és ismét „tiszteletreméltó” országként tekint a konzervatív kormányú Magyarországra.
Ilyen körülmények között a Romániának szánt geopolitikai szerep azt kívánja a bukaresti vezetéstől, hogy »tegye zárójelbe« a magyarokkal szembeni ellenséges magatartását, és törekedjék regionális együttműködésre a visegrádi országokkal” — írta a Deutsche Welle publicistája.
Kövessen bennünket a Facebookon!
Ha tetszik az oldal, csatlakozzon közösségünkhöz a Facebookon, mert sok mindent csak ott talál meg; színes, extra tartalommal várjuk Önöket: hasznos tudnivalók, fotók, videók, góbéságok, rövid- és gyorshírek.
Forrás: MTI