2017. június 20., kedd

Ponta szerint Iohannis és az RMDSZ lesznek a PSD-belháború legnagyobb nyertesei

Amennyiben a bizalmatlansági indítvány átmegy a parlamenten, Klaus Iohannis államfő és a RMDSZ húzza a legnagyobb hasznot a helyzetből — véli a kormányfőtitkár.


PSD, Victor Ponta, Grindeanu-kormány, Sorin Grindeanu, Klaus Iohannis, Liviu Dragnea, RMDSZ, kormányválság
Klaus Iohannis és Kelemen Hunor — Forrás: presidency.ro
Victor Ponta, aki România TV-ben nyilatkozott hétfő este, egyebek mellett az is elmondta, mit tenne ha RMDSZ-es lenne.

Ki szerzi meg a lepattanót?


Ponta szerint ha megbukik a kormány, egyrészt Klaus Iohannis elnököt „hozzák helyzetbe”, akinek — anélkül, hogy lemondásra szólította volna fel a kabinetet, vagy bármi mást tett volna — megadódik a lehetőség, hogy új miniszterelnököt nevezzen ki, másrészt pedig az RMDSZ-nek kedvez ez az állapot, amely így átvihet a parlamenten olyan törvénytervezeteket, amelyek megtárgyalását évek óta halogatja a törvényhozás.

A kormányfőtitkár a:
  1. közigazgatási törvény kisebbségek számára kedvező módosításáról szóló tervezetet,
  2. március 15-e hivatalos munkaszüneti nappá nyilvánítását, illetve
  3. a kulturális autonómiára vonatkozó tervezetet hozta fel példaként.

  ▼ Hirdetés
mágneses fakockák, magnetic wooden blocks, brikk, mágneses építőkockák
mágneses építőkockák ▲
100% natúr — EGYSZERŰ, MINT EGY FADARAB. MÉGIS VONZÓ.
Az ő oldalukról közelítve meg a dolgokat teljesen természetes, hogy ezeket követeljék, ha én RMDSZ-es lennék, szüntelenül ezt tenném. Úgy értesültem, hogy mindezeket kedden megszavazza az SZDP-ALDE többség. Így hamarjában. Reggel megtárgyalják a tervezeteket a szakbizottságokban, majd később a plénum elé kerülnek. Ha ez megtörténik, előfordulhat, hogy összegyűl a kormány megbuktatásához szükséges szavazattöbbség” — fogalmazott Ponta a România TV hétfő esti műsorában.
Hozzátette, az RMDSZ az elmúlt években nem csak az SZDP-től, hanem az éppen parlamenti többséget alkotó többi párttól is kérte, hogy támogassák a felsorolt kezdeményezéseket.
Nem igaz, hogy megvan már a bizalmatlansági indítvány elfogadásához szükséges szavazatszám, ahogyan azt Dragnea állítja, mert ha meglenne, nem kellett volna ilyen tárgyalásokat folytatniuk az RMDSZ-szel” — tette hozzá Ponta.
Kövessen bennünket a Facebookon!
Ha tetszik az oldal, csatlakozzon közösségünkhöz a Facebookon, mert sok mindent csak ott talál meg; színes, extra tartalommal várjuk Önöket: hasznos tudnivalók, fotók, videók, góbéságok, rövid- és gyorshírek.
Forrás: Agerpres