2017. június 14., szerda

Úgy néz ki, elérkezett Grindeanu „kivégzésének” a napja

A román miniszterelnök „nyilvános kivégzésre” számít a Szociáldemokrata Párt végrehajtó bizottságának szerda délután sorra kerülő ülésén.


Sorin Grindeanu, PSD, Liviu Dragnea, Grindeanu-kormány, Románia
Sorin Grindeanu — Forrás: gov.ro
Az Agerpres szerint maga Sorin Grindeanu fogalmazott így egy, az újságírókkal tartott informális beszélgetésen, amire a Victoria-palotában került sor szerda délelőtt.

A kormányfő megerősítette a sajtóhíreket, miszerint az elmúlt napokban több ízben is lemondásra szállították fel, de nem Liviu Dragnea személyesen. Ugyanakkor kijelentette: nem áll szándékában lemondani tisztségéről, hiszen a kormány nem az SZDP országos végrehajtó bizottságáé, hanem a Romániáé.

Grindeanu újságírói kérdésre válaszolva azt is elmondta, előfordulhat, hogy több miniszter is benyújtja szerdán lemondását, neveket azonban nem említett. Arra a kérdésre, hogy milyen a hangulat jelenleg a kormányon belül, Grindeanu azt válaszolta, hogy a miniszterek számára „kényelmetlen” ez a helyzet.

A kormányfő ugyanakkor ígéretet tett az újságíróknak, hogy a végrehajtó bizottság ülését követően nyilatkozni fog a sajtónak.

Kövessen bennünket a Facebookon!
Ha tetszik az oldal, csatlakozzon közösségünkhöz a Facebookon, mert sok mindent csak ott talál meg; színes, extra tartalommal várjuk Önöket: hasznos tudnivalók, fotók, videók, góbéságok, rövid- és gyorshírek.
Forrás: Agerpres