2017. június 14., szerda

Teljesen kiégett egy 27 emeletes toronyház Londonban

A Grenfell Tower nevű, 1974-ben épült, 120 lakásos toronyházhoz hajnalban riasztották a tűzoltókat, akik negyven járművel és kétszáz fős egységgel vonultak a helyszínre.


Grenfell Tower, tűz, London, épülettűz, North Kensington
Az utóbbi évek legsúlyosabb épülettüze a brit fővárosban — Fotó: Toby Melville/REUTERS
A tűz azonban rövid idő alatt elborította a magasházat, és kora reggelre szinte teljesen elemésztette az épületet, amelynek a második emelettől felfelé jóformán csak a betonváza maradt meg.

Egyes szakértői vélemények szerint fennáll a veszélye annak, hogy a toronyház összeomlik, mivel statikai szerkezetét a tűzvész meggyengíthette.

A tüzet szerda délelőttre jelentős részben sikerült megfékezni. Az épületből azonban továbbra is sűrű füst tört elő, amelyet London egész területéről látni lehet.

A Grenfell Tower a Kensington and Chelsea kerület északnyugati határán emelkedik, nem messze a karneváljairól, kirakodóvásárairól, divatos üzleteiről világhírű Notting Hill negyedtől.

Halálos áldozatai vannak a tűzvésznek


A londoni tűzoltóság szerda reggeli tájékoztatása szerint az áldozatok pontos száma egyelőre nem ismert, és az sem, hogy a tüzet mi okozta. A hatóságok jelenleg azt próbálják kideríteni, hogy hányan tartózkodhattak a toronyházban a tűz kitörésének pillanatában.

Grenfell Tower, tűz, London, épülettűz, North Kensington
Az épület mindegyik szintje kiégett a második emelettől felfelé — Fotó: Facundo Arrizabalaga/EPA/MTI
Dany Cotton, a londoni tűzoltóság parancsnoka közleményében „számos” halálesetről szólt, de közölte, hogy az épület mérete és bonyolult belső szerkezete miatt az áldozatok pontos számát egyelőre nem lehet megállapítani.

Szemtanúk beszámolói szerint sokan az égő épületben rekedtek; többen arról számoltak be, hogy embereket láttak kiugrani a toronyházból.

A londoni mentőszolgálat harminc sérültet szállított öt kórházba.

Kövessen bennünket a Facebookon!
Ha tetszik az oldal, csatlakozzon közösségünkhöz a Facebookon, mert sok mindent csak ott talál meg; színes, extra tartalommal várjuk Önöket: hasznos tudnivalók, fotók, videók, góbéságok, rövid- és gyorshírek.
Forrás: MTI