2017. május 17., szerda

Elnökségének eddigi legnagyobb baklövését követte el Trump

A The New York Times című amerikai napilap értesülései szerint az amerikai elnök azt kérte az FBI igazgatójától, James Comey-tól, hogy állítsa le a volt nemzetbiztonsági tanácsadója, Michael Flynn ellen zajló vizsgálatot.


Donald Trump, Michael Flynn, James Comey, FBI, Trump-kampány, The New York Times, Russia ties
Donald Trump, Micheal Flynn és James Comey — Fotók: Jim Lo Scalzo, Carlos Baria és Gary Cameron/Pool/REUTERS
Az azóta menesztett igazgató egy feljegyzésben azt írta: az elnök azt mondta neki, reméli, hogy „el tudja engedni” ezt az ügyet.
Remélem, látja már világosan, hogyan tudja elengedni ezt, elengedni Flynnt. Ő jó emberünk. Remélem, el tudja ezt engedni” — mondta Trump a feljegyzés szerint.
Comey a feljegyzést közvetlenül azután készítette, hogy Trumppal vacsorázott a Fehér Házban, egy nappal azt követően, hogy Flynn az oroszokhoz fűződő kapcsolatai miatt lemondott kevesebb mint egy hónapja betöltött posztjáról.

Feljegyzése „annak az aktának a része, amelyet azért nyitott, hogy dokumentálja azokat a felfogása szerint nem helyénvaló lépéseket, amelyekkel az elnök befolyásolni akart egy folyamatban lévő vizsgálatot” — írta a The New York Times.

Az FBI nem kommentálta a The New York Times értesülését


A Fehér Ház ugyanakkor cáfolt, azt állítva, hogy az nem egy „hiteles vagy pontos leírása” az elhangzottaknak.
Bár Trump elnök többször is kifejezte azt a véleményét, miszerint Flynn tábornok egy derék ember, soha sem kérte Comey-tól vagy bárki mástól semmilyen vizsgálat lezárását, beleértve bármilyen, Flynn tábornokot érintő vizsgálatot” — olvasható az elnöki hivatal közleményében.
Egy héten belül ez a harmadik, a Fehér Házat kínosan érintő fejlemény,

nem sokkal Comey leváltása és mindössze egy nappal azután, hogy kiderült, az elnök az Iszlám Állam merényletterveire vonatkozó érzékeny nemzetbiztonsági értesüléseket osztott meg Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel az Ovális Irodában folytatott tárgyalásukon.

Az FBI igazgatóját — aki személyesen felügyelte a Trump kampánystábja és Oroszország közötti esetleges együttműködés ügyében zajló vizsgálatot — Trump elnök a múlt héten váratlanul elbocsátotta posztjáról, és a lépés okát a kormány tagjai a Hillary Clinton e-mailjei ügyében folytatott vizsgálat során elkövetett sorozatos hibákkal magyarázták.
Michael Flynn, az elnök nemzetbiztonsági tanácsadója február 13-án mondott le, beismerve, hogy Mike Pence alelnököt és a kormány más tagjait „hiányosan tájékoztatta” a washingtoni orosz nagykövettel, Szergej Kiszljakkal folytatott december 29-i tárgyalásairól. 
Távozására alig néhány órával azután került sor, hogy a sajtó kiderítette, az igazságügyi minisztérium már hetekkel korábban figyelmeztette a Fehér Házat, hogy Flynn zsarolható lehet az orosz nagykövettel fenntartott kapcsolatai miatt.
Kövessen bennünket a Facebookon!
Ha tetszik az oldal, csatlakozzon közösségünkhöz a Facebookon, mert sok mindent csak ott talál meg; színes, extra tartalommal várjuk Önöket: hasznos tudnivalók, fotók, videók, góbéságok, rövid- és gyorshírek.
Forrás: MTI