2017. április 12., szerda

Ismét tízezrek tüntettek Budapesten

A civiltörvény-javaslat ellen szervezett szerdai budapesti tüntetés felszólalói szerint a civilek lejáratását és meghurcolását célozza a javaslat.


CEU, lex CEU, Orbán-kormány, civil szervezetek, Magyarország, civiltörvény-javaslat, Ökotárs Alapítvány, Soros György, svájci alap, norvég alap, Társaság a Szabadságjogokért, Igazgyöngy Alapítvány, Közép-európai Egyetem
CIVIL — Fotó: Marjai János/MTI
A Civilizáció Facebook-csoport által szervezett rendezvényen, mintegy száz civil szervezet demonstrált a fővárosi Hősök terén.

Móra Veronika, az Ökotárs Alapítvány igazgatója arról beszélt, hogy a civil szervezetek nagyon fontos társadalmi munkát végeznek, például a karitatív, a kulturális és környezetvédelmi területen az ő munkájuknak köszönhetően „Magyarország jobban teljesít”. Kijelentette, hogy folytatni fogják a munkájukat, „előbb voltunk itt, mint a kormány, és tovább is maradunk”.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy a magyar állam is kap külföldi támogatásokat. „Amikor a kormány tapsolja el a brüsszeli milliárdokat, az oké? Ha a civil szervezet kap néhány milliót, aminek minden fillérével elszámol, akkor azt pellengérre kell állítani?” — vetette fel.

Kapronczay Stefánia, a Társaság a Szabadságjogokért ügyvezető igazgatója arról beszélt, hogy az általa vezetett szervezetet a kormány „el akarja takarítani”, pedig csak azért a szabadságért dolgoznak, ami mindenkit megillet. Szerinte a kormány fel akarja számolni a szabad sajtót, mert nem tűri, ha valaki másképp gondolkodik. Hangsúlyozta, harcolni kell azért, hogy ne csak az állam véleménye legyen hallható.

Olyan országban élünk, ahol a kérdőjel gyanús, az ellenvélemény veszélyes” — mondta hozzátéve: nem szabad hagyni, hogy a félelem kultúrája győzzön Magyarországon.

L. Ritók Nóra, az Igazgyöngy Alapítvány igazgatója arról beszélt, hogy a civil szervezetek az állam „működési hézagaiban” dolgoznak, olyan helyeken, melyek a hatalom szemében nincsenek is, így például a mélyszegénységben élők között.

Azt mondta, azért kényszerülnek külföldi támogatásokra, például a Soros György féle alapítványtól, illetve svájci és norvég alapból, mert elutasítják a hazai és uniós forrású pályázataikat.

László Luca, a Közép-európai Egyetem hallgatója azt mondta, a kormány idegenügynököket lát a civilekben, pedig valójában ők azok, akik kiállnak a szabad, demokratikus Magyarországért. Szerinte a kormány új törvénytervezete megbélyegzi azokat, akik önzetlenül dolgoznak a magyar emberekért.

„Nem félünk, s nem hallgatunk el, amíg Magyarország nem lesz korrupciómentes, alkotmányos demokrácia” — fogalmazott.

A rendezvényre sokan érkeztek zászlókkal és transzparensekkel; a nemzeti és uniós lobogók mellett norvég, s a civil szervezetek zászlói is feltűntek.

A Hősök terén megjelentek egy több méter betűmagasságú CIVIL-feliratot állt körbe szív formában. 


CEU, lex CEU, Orbán-kormány, civil szervezetek, Magyarország, civiltörvény-javaslat, Ökotárs Alapítvány, Soros György, svájci alap, norvég alap, Társaság a Szabadságjogokért, Igazgyöngy Alapítvány, Közép-európai Egyetem
A társadalom körülöleli a #CIVIL szervezeteket — Fotó: Balogh Zoltán/MTI
A szív-formát körülálló demonstrálók megtöltötték a Hősök terét, illetve a Dózsa György út és az Andrássy út kereszteződését, valamint az Andrássy út egy részét. A rendezvény végén elhangzott a magyar és az uniós himnusz.

A rendezvény befejeződése után a tüntetők egy része elindult az Oktogonhoz, majd onnan tovább a Nyugati pályaudvarhoz, onnan pedig a Bajcsy-Zsilinszky úton a Deák térhez. A rendőrség lezárta a forgalom elől a vonulók útvonalát.

A demonstrálók más része a Hősök teréről a közeli Fidesz-székházhoz vonult, ahol rendőrök állták el útjukat. A tüntetők papírrepülőket dobáltak a rendőrökre, kisebb dulakodás is volt. Később nemzeti konzultációs űrlapokat gyújtottak fel. A rendőrség békés és törvénytisztelő magatartásra szólította fel az összegyűlteket. A demonstrálók egy idő után elvonultak.

Tüntettek Miskolcon és Szegeden is — a felszólalók egyetemi autonómiát, tanszabadságot, a felsőoktatási törvény módosításának visszavonását követelték.

Kövessen bennünket a Facebookon!
Ha tetszik az oldal, csatlakozzon közösségünkhöz a Facebookon, mert sok mindent csak ott talál meg; színes, extra tartalommal várjuk Önöket: hasznos tudnivalók, fotók, videók, góbéságok, rövid- és gyorshírek.