2017. március 29., szerda

89 évesen kell börtönbe mennie a rettegett pribéknek

Emberiesség elleni bűncselekményekért húsz év börtönbüntetésre ítélte a román legfelsőbb bíróság szerdán Ion Ficiort — az ítélet jogerős. 


IICCMER,Ion Ficior, kommunista diktatúra, munkatábor, Periprava, Románia, kommunista pribékek
Ion Ficiort katonai rendfokozatától is megfosztják, emellett 310 ezer euró erkölcsi kártérítést is kell fizetnie — Fotó: Vadim Ghirda/EPA/MTI
A kommunista korszak egyik kegyetlenségéről elhíresült munkatábor-parancsnoka több mint száz politikai fogoly haláláért tartanak felelősnek.

Ficior 1958 és 1963 között irányította a Duna-deltában kialakított peripravai munkatábort, ahol a rendszer által „ellenforradalmároknak” minősített elítélteket, közöttük erdélyi ötvenhatosokat — például Páskándi Géza írót, Páll Lajos festőművészt, Dávid Gyula irodalomtörténészt — tartottak fogva.

A vád szerint a peripravai munkatábort a fogvatartottak „megsemmisítésének” céljával működtették: az embertelen körülmények, rendszeres verések, az ivóvíz, élelem és orvosi ellátás hiánya miatt 103 fogoly halt meg Ficior parancsnoksága idején a peripravai munkatáborban.

A Kommunizmus Bűneit Vizsgáló és a Román Száműzöttek Emlékét Ápoló Intézet (IICCMER) 2013-ban kezdeményezte meg a még életben lévő volt börtönőrök és munkatábor-parancsnokok büntetőjogi felelősségre vonását. Közülük Ficior a második, akinek az esetében jogerős ítélet született, miután tavaly Alexandru Vișinescut, a hírhedt Râmnicu Sărat-i börtön egykori rettegett parancsnokát szintén 20 évi szabadságvesztésre ítélték.

Március elején egy harmadik bűnvádi eljárás is eljutott a vádemelés szakaszába: a legfőbb ügyészség Marian Petrescut, a galaci börtön egykori parancsnokát, is bíróság elé állította, akit 102 elítélt, köztük 90 politikai fogoly haláláért tartanak felelősnek.

A román Btk. szerint emberiesség elleni bűncselekményt követ el az, aki — politikai, faji, vallási, etnikai, szexuális vagy más, a nemzetközi jog szerint elfogadhatatlan okok miatt — alapvető emberi jogaitól megfosztja egy csoport tagjait, amiért életfogytiglani vagy 15-től 25 évig terjedő börtönbüntetéssel szabható ki. Mivel a még életben lévő „pribékek” túl vannak 60. életévükön, esetükben 25 év börtön lett volna a maximális büntetés.

Kövessen bennünket a Facebookon!
Ha tetszik az oldal, csatlakozzon közösségünkhöz a Facebookon, mert sok mindent csak ott talál meg; színes, extra tartalommal várjuk Önöket: hasznos tudnivalók, fotók, videók, góbéságok, rövid- és gyorshírek.
Forrás: MTI