2017. január 16., hétfő

Trump mindenkit kiosztott a The Timesnak adott interjújában

A pénteken hivatalba lépő 45. amerikai elnök exkluzív interjút adott a konzervatív brit napilapnak; Donald Trumppal Michael Gove, volt brit igazságügyi miniszter beszélgetett.


Donald Trump, The Times, interjú, Oroszország, Vlagyimir Putyin, Angela Merkel, NATO, illegális bevándorlás, menekültválság, szír polgárháború
Donald Trump — Fotó: Seth Wenig/AP/MTI
Az interjúban Trump egyebek mellett az Európai Unióról, a NATO-ról, a menekültválságról és az Oroszország elleni szankciókról is beszélt.

Willkommenskultur


A német kormány menekültpolitikájáról Donald Trump kijelentette: „nagyon katasztrofális volt” Merkel döntése „ezeknek az illegális (bevándorlóknak) a korlátlan befogadásáról, akárhonnan jöttek is ezek az emberek (...) Ráadásul senki nem is tudja, hogy honnan jöttek”.

Trump szerint a Nyugatnak Szíriában kellett volna biztonsági övezeteket kiépítenie a menekültek számára, és ennek költségeit az Öböl menti országoknak kellett volna állniuk.


Európai Unió


Kifejtette azt a véleményét is, hogy az EU-ban Németország a domináns hatalom, és Nagy-Britannia „bölcsen tette”, hogy a távozás mellett döntött.


„Ha megnézzük az Európai Uniót, az tulajdonképpen nem más, mint Németország, alapvetően csak egy eszköz Németország számára. Ezért gondolom, hogy az Egyesült Királyság oly okosan cselekedett a kilépéssel” — fogalmazott.


Brexit


Trump kifejtette azt a véleményét is, hogy Nagy-Britannia „remekül teljesít majd” a brit EU-tagság megszűnése után. A brit EU-tagságról júniusban tartott népszavazáson a választók szűk, 51,9 százalékos többsége a kilépésre voksolt.


A megválasztott republikánus amerikai elnök az amerikai-brit kétoldalú kereskedelmi megállapodás lehetőségéről szólva kijelentette: kormánya „nagyon keményen dolgozik majd” azon, hogy ez a megállapodás gyorsan és megfelelő formában létrejöhessen.

Barack Obama, a távozó demokrata párti amerikai elnök tavaly áprilisi londoni látogatásán gyakorlatilag kizárta, hogy a brit EU-tagság megszűnése esetén Nagy-Britannia gyorsan kedvezményes kétoldalú kereskedelmi megállapodásra juthatna az Egyesült Államokkal. Obama annak idején kijelentette: Washington az Európai Unióval folytatott kereskedelmi tárgyalásokra összpontosítja figyelmét, Nagy-Britannia pedig „a sor végére kerül”, ha távozik az unióból.

Donald Trump viszont már az amerikai elnökválasztási kampányban hangsúlyozta, hogy ha bejut a Fehér Házba, akkor Nagy-Britannia „nem a sor végére, hanem a sor elejére kerül” az Egyesült Államokkal folytatott kereskedelmi tárgyalásokon.

Trump az interjúban — konkrét időpont említése nélkül — elmondta, hogy találkozni fog Theresa May brit miniszterelnökkel, „rögtön azután”, hogy beköltözött a Fehér Házba, „és nagyon gyorsan összehozunk” egy megállapodást.

A brit üzleti szektor exportkilátásai szempontjából „nagyszerűnek” nevezte, hogy a font a népszavazás óta meredeken gyengült. „Úgy gondolom, a Brexit-folyamat remekül fog végződni” — tette hozzá.

Oroszország


Az Oroszország elleni szankciókról szólva Trump egyenes utalást tett arra, hogy ha Putyin elnök késznek mutatkozik a nukleáris fegyverzet jelentős csökkentésére, akkor napirendre kerülhetne e szankciók felülvizsgálata.


Kijelentette: meg kell vizsgálni, hogy „lehetséges-e jó megállapodások elérése Oroszországgal”. Trump szerint ebbe beletartozik az is, hogy a nukleáris fegyverzetet „nagyon jelentősen csökkenteni kell”. „Oroszország nagyon megszenvedi a szankciókat, és én úgy gondolom, hogy (ebben az ügyben) történhet valami, amivel sokan jól járnának” — fogalmazott a gondolatot továbbfűzve a megválasztott amerikai elnök.

Trump kijelentette: azzal az alapállással kezdi elnöki tevékenységét, hogy megbízik Putyinban, csakúgy, mint Angela Merkelben. „Majd meglátjuk azonban, hogy ez meddig tart. Lehet, hogy egyáltalán nem sokáig” — tette hozzá.

NATO


Trump szerint a NATO „elavult” intézmény, mivel „sok-sok évvel ezelőtt” alakították ki.


„Alaposan megkaptam a magamét, amikor először mondtam, hogy a NATO elavult, de ez két napig tartott, aztán már azt kezdték mondogatni, hogy Trumpnak igaza van” — tette hozzá.

Komoly bírálattal illette azokat a NATO-tagállamokat, amelyek nem járulnak hozzá az előirányzott mértékben a védelmi kiadásokhoz, és ez szerinte „nagyon igazságtalan az Egyesült Államokkal szemben”. Hozzátette: jelenleg csak öt NATO-tagállam fordítja a hazai össztermék (GDP) 2 százalékában meghatározott összeget védelmi kiadásokra.

Iraki háború


Trump szerint az iraki háború az Egyesült Államok egész történelmének „talán legrosszabb döntése volt, olyan, mintha köveket hajigáltunk volna egy méhkasba”.

Izrael 


Elmondta azt is, hogy vejét, Jared Kushnert bízza meg hivatalosan a közel-keleti rendezés előmozdításával, és kérte a brit kormányt, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsában vétózzon meg minden olyan határozattervezetet, amely Izraelt bírálja.

Kövessen bennünket a Facebookon!
Ha tetszik az oldal, csatlakozzon közösségünkhöz a Facebookon, mert sok mindent csak ott talál meg; színes, extra tartalommal várjuk Önöket: hasznos tudnivalók, fotók, videók, góbéságok, rövid- és gyorshírek.
MTI/vhegy