2017. január 13., péntek

Tovább szedi áldozatait a kanyaró Romániában

Az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP) jelentése szerint péntekig 13 személy hunyt el kanyarós megbetegedés miatt, a tizennegyedik esetről még nem derült ki biztosan, hogy kanyaró okozta volna a halált.


INSP, kanyaró, kanyarójárvány, Románia, járvány,
Képünk illusztráció — Forrás: MTI
Öt haláleset Arad megyében, három Temes megyében, három Dolj megyében, egy Krassó-Szörény megyében és egy Bukarestben történt — közölte az INSP.

Az év elejétől január 13-áig 2 165 kanyarós beteget regisztráltak.


Kanyarós megbetegedést eddig az ország 34 megyéjében jeleztek. A legtöbb megbetegedést Arad megyében 509, Krassó-Szörény megyében 403, Temes megyében 308-at regisztrálták, a legkevesebbet (egy-egy esetet) Prahova, Giurgiu, Botoşani, Vaslui és Máramaros megyékben.

A román hatóságok 2016 szeptemberében jelentették be, hogy kanyarójárvány van.


Az egészségügyi minisztérium a „felelőtlen oltásellenes kampányt” teszi felelőssé a járványért.

A kanyaró elleni vakcina beadását 2014-ben kezdték tömegesen megtagadni Romániában egyes televíziós személyiségek és az ortodox egyházhoz közel álló alapítványok által indított ellenkampány hatására.

A szülők feltétlenül oltassák be a gyermekeket!


A szaktárca a járvány megfékezése érdekében csökkentette az olthatóság alsó határát, így a már 9 hónapos csecsemők is beolthatók. Eddig minimum egyéves korban kaphattak kanyaróellenes vakcinát. A szóvivő felszólította azokat szülőket, akiknek a gyermekei nem kapták meg az oltást, hogy pótolják utólag a mulasztást.

Kövessen bennünket a Facebookon!
Ha tetszik az oldal, csatlakozzon közösségünkhöz a Facebookon, mert sok mindent csak ott talál meg; színes, extra tartalommal várjuk Önöket: hasznos tudnivalók, fotók, videók, góbéságok, rövid- és gyorshírek.
Forrás: Agerpres