2017. január 9., hétfő

Súlyos vádakkal támadja Dragnea Cioloșt

A Szociáldemokrata Párt felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt elnöke egy parlamenti vizsgálóbizottság összehívását fontolgatja, mivel szerinte a 2017-es költségvetésben 10-14 milliárd lejes hiány van.


Liviu Dragnea, Románia, Cioloș-kormány, költségvetés
Liviu Dragnea és Dacian Cioloș — Fotó: Andreea Alexandru/Mediafax
Dragnea a România TV hírtelevízióban — hol máshol? — azt mondta: a vizsgálóbizottság összehívását az indokolja, hogy „súlyos illegalitás történt a Pénzügyminisztériumnál”.
Ők papíron, valószínűleg bizonyos döntéshozók ígéretei alapján, hozzávetőlegesen kiszámolták, hogy Románia bevétele 2016 végére közel hárommilliárddal növekszik. Ennek alapján készítettek egy pozitív kiegészítést november 23-a körül. A december 31-ei számok viszont azt mutatják, hogy a bevétel 10 vagy 14 milliárddal kisebb” — jelentette ki az SZDP elnöke, aki szerint „ez teljesen törvényellenes”.
Aki hazudott ezekkel a számadatokkal kapcsolatban, ami még sosem történt meg Romániában, annak fizetnie kell majd” — fenyegetőzött Dragnea, egy másik köztörvényes bűnöző, a jelenleg szökésben lévő Sebastian Ghiță, volt szociáldemokrata parlamenti képviselő hírtelevíziónak álcázott szennytévéjében.

Dragnea szerint a kormányfőnek, a pénzügyminiszternek, az európai alapok minisztériuma vezetőjének, az adóhatóságnak és a Pénzügyi Tanács vezetőjének kell mindezekről magyarázattal szolgálnia.
Abban a helyzetben vagyunk, hogy Románia 2017-es büdzséjében 10 milliárd lejes hiány van, amit természetesen fedezni fogunk, de ezt az összeget más jó dolgokra lehetett volna fordítani” — morfondírozott Dragnea.
Kövessen bennünket a Facebookon!
Ha tetszik az oldal, csatlakozzon közösségünkhöz a Facebookon, mert sok mindent csak ott talál meg; színes, extra tartalommal várjuk Önöket: hasznos tudnivalók, fotók, videók, góbéságok, rövid- és gyorshírek.