2017. január 26., csütörtök

Hivatalos közlönyben a székelyföldi autonómia

Megjelent Románia hivatalos közlönyében (Monitorul Oficial) a Székelyföldnek autonómiát előirányzó törvénytervezet.


Székelyföld, hivatalos közlöny, Gyergyószéki Székely Tanács, Románia, székely autonómia
Autonómiát Székelyföldnek — Fotó: MTI
Az tervezetet polgári kezdeményezésként akarja a román parlament elé terjeszteni egy, a Gyergyószéki Székely Tanács által megalakított  tíztagú kezdeményező bizottság.

A tavaly novemberben beterjesztett tervezet szövege együtt jelent meg a — szakértőkből álló, a törvényszövegek jogharmóniáját vizsgáló — törvényhozási tanács véleményezésével, amely a kezdeményezés elutasítását javasolja a törvényalkotóknak. Az indoklásban a szakértők kifejtik: azért javasolják a törvényjavaslat elutasítását, mert álláspontjuk szerint a kezdeményezés az egységes román nemzetállammal párhuzamos, különálló állami entitás létrehozását irányozza elő, ami alkotmányellenes.

Gyergyószéki Székely Tanács, hivatalos közlöny, Románia, székely autonómia, Székelyföld
Forrás: MO

A következő lépés az aláírásgyűjtés


Árus Zsolt, a Gyergyószéki Székely Tanács elnöke az MTI-nek elmondta: Gyergyószéken jövő héttől megkezdik a szükséges támogató aláírások gyűjtését, de az országos aláírásgyűjtés megszervezésének feladata szerinte a székely autonómiamozgalom ernyőszervezetére, a Székely Nemzeti Tanácsra hárul.

Polgári kezdeményezés vagy parlamenti előterjesztés?


Izsák Balázs, az SZNT elnöke korábban kifejtette: racionálisabb megoldásnak tartja, és inkább azt szorgalmazza, hogy az RMDSZ terjessze a törvényhozás elé az autonómia-statútumot. A polgári kezdeményezésre csak alternatív lehetőségként tekint, mivel annak feltételeit nagyon nehéz teljesíteni.

Izsák Balázs szerint a polgári kezdeményezést szabályozó törvényt úgy „találták ki”, hogy a magyarok az őket érintő kérdésekben állampolgári törvénykezdeményezést ne tudjanak beterjeszteni.
Romániában az állampolgárok akkor kezdeményezhetik egy törvénytervezet parlamenti megvitatását, ha azt legalább százezren támogatják. Az aláírásgyűjtés előfeltétele, hogy a tervezetet a törvényhozási tanács véleményezze, és az megjelenjen a hivatalos közlönyben.
Ahhoz, hogy a — Hargita és Kovászna megye, valamint Maros megye egy részéből álló — Székelyföld autonómia-statútuma polgári kezdeményezésként kerüljön a parlament asztalára, nemcsak a három székelyföldi megyéből, hanem további legalább nyolc megyéből kell megyénként legalább ötezer aláírást összegyűjteni. Ez azt jelenti, hogy olyan megyék támogatására is szükség van, ahol a magyarság szórványban él.

Székelyföld autonómia-­statútumáról először 2004-ben, majd — egy módosított tervezetről — 2012-ben rendeztek szavazást a román parlamentben.


A tervezeteket, amelyeket akkor a Romániai Magyar Demokrata Szövetség néhány törvényhozója kezdeményezett, mindkét esetben érdemi vita, egyetlen román támogató voks nélkül vetették el.

Hirdetés ________________________________________________

mágneses fakockák, magnetic wooden blocks, brikk, mágneses építőkockák
 ____________________________________ mágneses építőkockák
Forrás: MTI