2017. január 17., kedd

Egymás kezébe adják az ügyészség kilincsét a volt államfők

Kemény hete van a Főügyészségnek — egymás után érkeznek kihallgatásra a volt román államférfiak: Ion Iliescu hétfői kényszerlátogatása után, ma Traian Băsescut  idézték be.


Traian Băsescu — Fotó: Octav Ganea/InquamPhotos/Digi24
A volt román elnököt abban az ügyben hallgatták ki, amelyben a România TV által sugárzott felvételek alapján indult bűnügyi kivizsgálás.

A Főügyészség január 4-én indított hivatalból vizsgálatot a nemzetközi körözés alatt álló Sebastian Ghiţă által közzétett hangfelvétel ügyében, amelyen Băsescu egy ismeretlennel folytatott beszélgetés közben az igazságszolgáltatást bírálja. Az ex-elnök a felvételen „maffiaállamnak” nevezi Romániát, és azt sugallja, hogy a bírák nem jártak el tisztességesen Dan Voiculescu médiamágnás perében.

Băsescu a felvétel közzététele után Facebook-bejegyzésben közölte: a hangfelvétel valós, állítása szerint azonban megvágták azt, és emiatt helyenként félreérthető.

A Főügyészségről távozóban, miután két és fél órán át hallgatták ki a Ghiță által kiszivárogtatott bizalmas információk ügyében, Băsescu azt mondta az újságíróknak, hogy tanúként adott nyilatkozatot az ügyészeknek, de nem fedheti fel ennek tartalmát.

Az ex-államfő újságírói kérdésre tagadta, hogy valaha is befolyásolta volna az igazságszolgáltatást.

Kövessen bennünket a Facebookon!
Ha tetszik az oldal, csatlakozzon közösségünkhöz a Facebookon, mert sok mindent csak ott talál meg; színes, extra tartalommal várjuk Önöket: hasznos tudnivalók, fotók, videók, góbéságok, rövid- és gyorshírek.
Forrás: Agerpres