2017. január 5., csütörtök

Az összes pálya sízhető Hargita megyében — Élőképek

A megyében működő, kezdő és haladó szintű sízőknek egyaránt megfelelő, mintegy 30 sípálya közül mindegyik fogadja a téli sportok kedvelőit — közölte az Agerpres.


Hargita megye, Hargitafürdő, Madarasi Hargita, Panoráma 1753 Egyesület, sípályák, síszezon, téli sportok
A képre kattintva követhető az élő webkamera — Forrás: Jurnalul Național/Webcam
A hegyimentő szolgálat munkatársai ugyanakkor óvatosságra intenek mindenkit a súlyos balesetek elkerülésének érdekében.

Fekete Örs, a Hargita megyei hegyimentő szolgálat vezetője a hírügynökségnek elmondta, a 30 nyilvántartott pálya közé olyan ereszkedők is tartoznak, amelyek nem engedélyezettek vagy ezek üzemeltetői nem kötöttek szerződést a hegyimentőkkel, ezzel veszélyeztetve a turisták testi épségét.
Több olyan sípálya is van, amelynek az üzemeltetője nem kötött velünk szerződést és ezáltal veszélyeztetik saját ügyfeleiket. Annak ellenére, hogy a törvény szerint kötelességük a turisták biztonságát garantálni, őket csak a bevétel érdekli” - nyilatkozta Fekete Örs.
A szolgálat vezetője azt javasolja azon pályák üzemeltetőinek, akik nem kötöttek velük szerződést, hogy értesítsék őket, amennyiben nagyobb turistacsoport érkezik hozzájuk, ugyanis legtöbb munkatársuk önkéntes, így időbe telik, amíg felkészülnek a bevetésre.

A síelőket arra kérik: ne fogyasszanak alkoholos italokat, viseljenek védőfelszerelést, ha síelni indulnak és vigyázzanak a többi síelőre maguk körül.

A túrázni vágyóknak azt ajánlják:
  • az időjárásnak megfelelően meleg ruházattal és felszereléssel induljanak útnak,
  • soha ne menjenek egyedül túrázni,
  • ne induljanak el éjszaka,
  • értesítsék a panziókat túrázási szándékukról,
  • vészhelyzet esetén riasszák a hegyi csendőröket, vagy kérjenek segítséget az 112-es egységes segélyhívószámon.
Hirdetés ________________________________________________

mágneses fakockák, magnetic wooden blocks, brikk, mágneses építőkockák
 ____________________________________ mágneses építőkockák
Forrás: Agerpres