2016. december 7., szerda

Magyarország felkerült az éremtáblára

Három éremmel nyitott a magyar küldöttség az úszók rövidpályás világbajnokságán a kanadai Windsorban.


úszás, rövidpályás úszó-vb, Hosszú Katinka, Bernek Péter, Magyar Úszó Szövetség, Kanada, Windsor
Hosszú Katinka — Fotó: Patrick B. Kraemer/EPA/MTI
Hosszú Katinka egy arany- és egy ezüst-, míg Bernek Péter egy bronzérmet szerzett.

Az esti döntők nyitányán állt rajtkőre Bernek Péter, aki címvédőként a negyedik legjobb idővel jutott a fináléba.


A 24 éves magyar versenyző féltávnál a harmadik helyen állt, tartotta a lépést az élen lévőkkel. A hajrában már biztos volt, hogy Bernek csak a harmadik helyért harcolhat, ezt a pozícióját azonban remekül tartotta, s rögtön a világbajnokság első döntőjében — 3:37.65 perces idővel — megszerezte a magyar küldöttség első érmét.
Ez nem volt az igazi, különösen, ha a két évvel ezelőttihez hasonlítom, de amiken átmentem az utóbbi hónapokban, magánéletben és szakmailag, azután talán elfogadható. Ezt az érmet édesapámnak ajánlom, akit nemrég veszítettem el, nélküle most nem lennék itt” — idézte a Magyar Úszó Szövetség Berneket, aki két évvel ezelőtti idejével (3:34.32) győzött volna.
Ezt követően Hosszú Katinka a 200 méter gyors fináléjában — melyre a legjobb idővel kvalifikált — az első hossz után jelentős előnyre tett szert, s szinte az utolsó hosszig úgy tűnt, győzelemmel kezd, azonban szám korábbi nagymedencés olimpia- és világbajnoka, az olasz Federica Pellegrini hatalmas hajrával megelőzte őt. Hosszú végül 1:52.28 perces idővel csapott célba.
Jól kezdtem, de túlagyaltam az utolsó ötven métert, amikor láttam, hogy jön fel az olasz. Az utolsó két fordulót elrontottam, picit szétszórt volt ez, de nagyon örülök az ezüstéremnek, mert ez nem a legjobb számom” — nyilatkozta az M4 Sport helyszíni riporterének Hosszú.

400 méter vegyesen Hosszú egyértelműen favoritként, világcsúcstartóként állt rajtkőre.


Négy hossz pillangó után közel két másodperc előnyre tett szert, hát után pedig szinte megduplázta ezt. Az utolsó száz méter előtt közel fél medencére volt a többiektől, így a tőle megszokott hatalmas előnnyel, 4:21.67 perces idővel ért célba. Hosszú ezzel pályafutása hetedik rövidpályás világbajnoki címét szerezte.

Természetesen nehezebb volt úgy, hogy előtte már úsztam egy döntőt, de nagyon örülök neki, hogy végül ilyen magabiztosan nyertem, és az idő is jó volt” — kommentálta győzelmét.

Hosszúnak volt még egy kötelessége, hiszen 100 méter háton világcsúcstartóként az elődöntőben kellett rajthoz állnia: természetesen érezhető volt rajta, hogy már a harmadik számát teljesíti, ennek ellenére kiválóan hajrázott (56.74 másodperc) és futamában csak az ausztrálok hátúszó specialistája, Emily Seebohm előzte meg. A második elődöntőben hárman úsztak jobbat nála, így az ötödik idővel került a szerdai döntőbe.

Kövessen bennünket a Facebookon!
Ha tetszik az oldal, csatlakozzon közösségünkhöz a Facebookon, mert sok mindent csak ott talál meg; színes, extra tartalommal várjuk Önöket: hasznos tudnivalók, fotók, videók, góbéságok, rövid- és gyorshírek.
Forrás: MTI