2016. december 9., péntek

Hosszú Katinka hozta a kötelezőt

Hosszú Katinka megszerezte negyedik aranyérmét az úszók rövidpályás világbajnokságán a kanadai Windsorban. A háromszoros olimpiai bajnok csütörtökön 200 méter háton védte meg címét.


Hosszú Katinka, Kanada, Magyar Úszó Szövetség, rövidpályás úszó-vb, úszás, Windsor, Verrasztó Evelyn
Hosszú Katinka — Fotó: Patrick B. Krämer/EPA/MTI
Hosszú — aki kedden 400 méter vegyesen győzött, valamint 200 méter gyorson lett második, míg szerdán 100 méter háton és 200 méter pillangón nem talált legyőzőre — ezzel megszerezte pályafutása 18. rövidpályás világbajnoki érmét, e tekintetben pedig az örökrangsor élére ugrott.

Hosszú először a 200 méter hát fináléjában volt érdekelt.


A szám címvédőjeként és világcsúcstartójaként már az első hossz után az élre állt, s fantasztikus fordulóival tempóról tempóra ellépett riválisaitól. Az utolsó hosszra közel két másodperces előnnyel fordult rá, s ezúttal is óriási fölénnyel győzött.

Másodszor 100 méter vegyesen — ahol ugyancsak világcsúcstartó és címvédő — kellett helyt állnia, itt Verrasztó Evelynnel azonos futamba került az elődöntőben. Hosszú futamgyőztesként 57.53-as idejével több mint egy másodperccel a teljes mezőny fölé kerekedve jutott a fináléba, míg Verrasztó 1.00.59 perccel hetedik lett, ami összesítésben a 13. helyet érte.

A nap zárásaként a kifejezetten megterhelő 800 méter gyors várt még Hosszú Katinkára: itt már érződött rajta a fáradtság, s 8:36.76 perccel a nyolcadik lett.

Úgy gondolom, eddig elég jól sikerült a világbajnokság, bár vannak hullámhegyek és hullámvölgyek, de ez törvényszerű, amikor ennyi számot úszik az ember. A mai nyolcszáz gyors például nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna, de sajnos az előző szám után nem tudtam rendesen levezetni, és ez visszaütött. Viszont most jön végre egy kis pihenő. A kétszáz hát aranyérmének örülök, igazából most ennyi is elég volt, a száz vegyes jól sikerült, kíváncsi leszek, holnap mire leszek képes ebben a számban, mert este nekem ez lesz az első a programban” — értékelte a napját Hosszú Katinka.
Kövessen bennünket a Facebookon!
Ha tetszik az oldal, csatlakozzon közösségünkhöz a Facebookon, mert sok mindent csak ott talál meg; színes, extra tartalommal várjuk Önöket: hasznos tudnivalók, fotók, videók, góbéságok, rövid- és gyorshírek.
Forrás: MTI