2016. december 13., kedd

Megkapták az első pofont a PSD-szavazók

Egy évvel elhalasztják az adótörvénykönyv által 2017. január elsejére előirányzott adócsökkentéseket.


Románia, Liviu Dragnea, parlamenti választások, adócsökkentések, áfacsökkentés Romániában,
Liviu Dragnea — Forrás: PSD
A halasztást a vasárnapi választásokon győztes, kormányalakításra készülő Szociáldemokrata Párt elnöke, Liviu Dragnea kérte Dacian Cioloș miniszterelnöktől — derült ki abból az interjúból, amelyet a Știripesurse.ro portálnak adott az SZDP elnöke.

Az egyeztetés tényét később Liviu Iolu kormányszóvivő is megerősítette. Mint mondta: a még hivatalban lévő szakértői kormány meghozza a szükséges intézkedéseket a költségvetési egyensúlyt veszélyeztető adócsökkentések elhalasztására.

A kormányszóvivő aláhúzta: a Cioloș-kormány mandátuma végéig tartja magát a felelős gazdálkodás elvéhez, ezért eleget tesz az SZDP-elnök kérésének és elhalasztja a január elsején esedékes adócsökkentéseket.

Így a jelenleg 20 százalékos áfa újabb egy százalékpontos csökkentése, továbbá az ipari létesítmények különadójának, illetve az üzemanyagra három éve kivetett pótlólagos jövedéki adónak az eltörlése 2018. január elsején lép érvénybe.

Dragnea pártja választási programjára hivatkozva azzal indokolta kérését, hogy az SZDP az áfát 2018 január elsejétől nem 19, hanem 18 százalékra akarja csökkenteni.

Az üzemanyagra 2014 áprilisától kezdődően kivetett literenként 7 eurócentes pótlólagos jövedéki adót azért nem akarja eltörölni az SZDP, mert attól tart, hogy az nem vezetne a remélt árcsökkenéshez. Dragnea arra utalt, hogy az olajtársaságok „tennék zsebre” a különbséget.
A pótlólagos jövedéki adóról 2013-ban, a korábbi, Victor Ponta vezette szociáldemokrata kormány döntött, arra hivatkozva, hogy a többletbevételből autópálya-építésre fordítható pénzalapot akar létrehozni.
Az ipari létesítményekre — póznákra, olajszondákra, antennákra, kéményekre, zagytározókra, és egyebekre — ugyancsak 2014-től kivetett, a sajtó által „oszlopadónak” nevezett másfél százalékos különadót majd akkor fogják eltörölni, „ha a nagy cégek megértik, hogy Romániában megtermelt profitjuk után Romániában adózzanak” — jelentette ki Dragnea.

Választási mézesmadzag


Az SZDP adócsökkentések és béremelések ígéretével nyert választást, az általa ellenőrzött parlamenti többség pedig a választási kampány küszöbén illetékek eltörléséről és közalkalmazotti béremelésekről fogadott el törvénytervezeteket, azzal vádolva az osztogatást ellenző szakértői kormányt, hogy az „ül a pénzen, és nem akarja, hogy az emberek jobban éljenek”.

Kövessen bennünket a Facebookon!
Ha tetszik az oldal, csatlakozzon közösségünkhöz a Facebookon, mert sok mindent csak ott talál meg; színes, extra tartalommal várjuk Önöket: hasznos tudnivalók, fotók, videók, góbéságok, rövid- és gyorshírek.
Forrás: MTI