2016. december 9., péntek

Keményen beszállt a kampányhajrába Cioloș

Foglalkoztatja annak gondolata, hogy tisztséget vállaljon a Nemzeti Liberális Pártban, de nem hozott még döntést ez ügyben — jelentette ki a kormányfő a Realitatea TV csütörtök esti műsorában.


Realitatea TV, parlamenti választások, Dacian Cioloș, Románia, PNL, USR
Dacian Cioloș a Realitatea TV stúdiójában — Forrás: gov.ro
Cioloş számára egyelőre sokkal fontosabb a parlamenti többség megteremtése a NLP-tal és a Mentsétek meg Romániát Szövetséggel (USR) együtt.

Szeretné folytatni Románia kormányázását


Ehhez azonban az említett pártoknak, ha nem is nyerni, de jó kell szerepelni a választásokon, hogy kormányt alakíthassanak, mert csak így élvezhetnek politikai támogatottságot azok a projektek, amelyeket ebben az évben megfogalmazott.

A kormányfő felidézte, hogy eleinte nem érezte otthonosan magát a politikában, tétovázva fogadta az államfő felkérését, később pedig megértette, hogy bizonyos fontos reformokat csak a politikai többség támogatásával lehet meghozni.

Egy olyan politikai többségre van szükségem, amely becsületes és ugyanazon elvek alapján fog majd működni, mint én magam” — jelentette ki a kormányfő

Hozzátette: tudja, hogy a NLP-ban sem működik minden tökéletesen, ő bízik abban, hogy együtt, lépésenként, meg fogják valósítani a párt reformját.

Kövessen bennünket a Facebookon!
Ha tetszik az oldal, csatlakozzon közösségünkhöz a Facebookon, mert sok mindent csak ott talál meg; színes, extra tartalommal várjuk Önöket: hasznos tudnivalók, fotók, videók, góbéságok, rövid- és gyorshírek.
Forrás: Agerpres