2016. december 21., szerda

Megvan a román kormányfőjelölt

Sevil Shhaideh 51 éves közgazdászt, volt regionális fejlesztési minisztert jelöli a miniszterelnöki tisztségre a Szociáldemokrata Párt.


Sevil Shhaideh, kormányalakítás, Liviu Dragnea, Románia, PSD-ALDE, parlamenti választások
Sevil Shhaideh — Forrás: Mediafax
A Klaus Iohannis államfővel folytatott kormányalakítási konzultáció után Liviu Dragnea, az SZDP elnöke kijelentette: mivel „egyelőre” nem tarthatja fent a maga számára ezt a tisztséget, egy olyan személyt jelölt, akinek a kormányzati tevékenységéért pártelnökként felelősséget tud vállalni.
Olyan emberről van szó, akiben teljes mértékben megbízom. Ezzel a javaslattal egyúttal azt is üzenem a román állampolgároknak, hogy vállalom a felelősséget a kormány munkájáért, valamint a kormányprogram gyakorlatba ültetéséért” — mondta Dragnea.
A szociáldemokrata pártelnök kifejtette: a választásokon szerzett több mint 45 százalékos támogatás nyomán „legitim” módon magának kérhette volna a posztot, de egy hatályos törvény és az államfő ellenkezése megakadályozza, ebben.

Egy igazságtalan ítélet és egy teljesen alkotmányellenes törvény ellehetetlenítik, hogy magam töltsem be ezt a tisztséget” — lamentált Dragnea a Iohannisszal folytatott tárgyalást követően.

kormányalakítás, Liviu Dragnea, parlamenti választások, PSD-ALDE, Románia, Sevil Shhaideh
Liviu Dragnea az ALDE társelnökeivel Călin Popescu Tăriceanuval és Daniel Constaninnal társelnökeivel együtt jelent meg szerdán az elnöki hivatalban — Forrás: presidency.ro
A romániai muzulmán közösségből származó Sevil Shhaideh Dragnea bizalmas embere: évekig dolgoztak együtt, 2015 májusától kezdődően pedig fél évig vezette a fejlesztési tárcát, miután elődje, Dragnea lemondott a tárca éléről.

Sevil Shhaideh — a szociáldemokraták vezetője szerint — nagy munkabírású, a közigazgatásban jártas, az európai alapok lehívásában nagy tapasztalattal rendelkező, „erős akaratú” személy.

Dragnea kijelentette: ha a kormányfőt ezen a héten sikerül kinevezni, jövő héten már lesz új kormánya is az országnak. Hozzátette: amennyiben az államfő elutasítja a Sevil Shhaideh-re vonatkozó javaslatot, nem fog más miniszterelnök-jelöltet megnevezni.

Én nem teszek más javaslatot. Ha őt visszautasítja, találkozunk máshol” — mondta a szociáldemokrata pártelnök.

Az államfő csütörtökön is folytatja az egyeztetéseket a pártok vezetőivel, és várhatóan csak azt követően jelenti be, kit bíz meg kormányalakítással. Ha elfogadja az SZDP javaslatát és őt bízza meg kormányalakítással, Sevil Shhaideh lesz Románia első női miniszterelnöke.

Kövessen bennünket a Facebookon!
Ha tetszik az oldal, csatlakozzon közösségünkhöz a Facebookon, mert sok mindent csak ott talál meg; színes, extra tartalommal várjuk Önöket: hasznos tudnivalók, fotók, videók, góbéságok, rövid- és gyorshírek.