2016. november 10., csütörtök

Így látja az amerikai elnökválasztást Orbán Viktor

A magyar kormányfő az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank budapesti konferenciáját megnyitó beszédében kommentálta a republikánus párti jelölt, Donald Trump győzelmét hozó amerikai elnökválasztást.


Orbán Viktor, Magyarország, amerikai elnökválasztás, Donald Trump
Orbán Viktor — Fotó: Kovács Tamás/MTI
Orbán, aki az elsők között gratulált az új amerikai elnöknek, úgy fogalmazott: „a nyugati civilizáció visszatérhet az igazi demokráciához, a politikai korrektségtől megszabadult beszédhez”.

A magyar miniszterelnök szerint annak a történelmi eseménynek a második napján vagyunk, amikor „a nyugati civilizáció, úgy tűnik, sikeresen kiszabadítja magát egy ideológia fogságából”.

Szavai szerint „visszatérhetünk az igazi demokráciához, visszatérhetünk a politikai korrektség megbénító kényszerétől megszabadult egyenes, őszinte beszédhez”.

Nagy napokat és nagy időket élünk” — értékelt Orbán Viktor, jelezve, hogy a Brexitet is ennek összefüggésében nézi.
A Brexit egyáltalán nem egy tragédia, nem egy vereség, hanem egy kísérlet egy nagy nép részéről arra, hogy másképpen tegye magát sikeressé” — mondta.
Kövessen bennünket a Facebookon!
Ha tetszik az oldal, csatlakozzon közösségünkhöz a Facebookon, mert sok mindent csak ott talál meg; színes, extra tartalommal várjuk Önöket: hasznos tudnivalók, fotók, videók, góbéságok, rövid- és gyorshírek.
Forrás: MTI