2016. november 30., szerda

Gigatrikolórral menetelnek a sepsiszentgyörgyi románok a nemzeti ünnepen

150 méter hosszú piros-sárga-kék lobogót visznek végig Sepsiszentgyörgy belvárosán december elsején, a Románia nemzeti ünnepe alkalmából szervezett felvonuláson.


1918-as egyesülés, Gyulafehérvári Nyilatkozat, egyesülés menete, Sepsiszentgyörgy, román nemzeti ünnep
Fotó: Vargyasi Levente
A lobogót Chişinăuban gyártották, és több ünnepen, valamint egyesüléspárti rendezvényen használták már Romániában és Moldova Köztársaságban.

Az ötletgazda egy sepsiszentgyörgyi középiskolás diák, akinek nem ez az első ilyen jellegű kezdeményezése.
Ez ugyanaz a zászló, amelyet január 24-én vonultattunk fel Sepsiszentgyörgyön, amikor a román fejedelemségek egyesülésének napját ünnepeltük (...) az én ötletem volt és a nemzeti ünnep alkalmából rendezett ünnepségek szervezői elfogadták ezt” — nyilatkozta a diák az Agerpres hírügynökségnek.
Az „egyesülés menetének” résztvevői Sepsiszentgyörgyön december 1-jén 13 órakor indulnak el, átvonulnak a város főterén a Mihai Viteazul térig, ahol az ünnepi programot szervezik. Folklórműsorra, néptáncra és vallási, valamint katonai ceremóniára is sor kerül.

Kövessen bennünket a Facebookon!
Ha tetszik az oldal, csatlakozzon közösségünkhöz a Facebookon, mert sok mindent csak ott talál meg; színes, extra tartalommal várjuk Önöket: hasznos tudnivalók, fotók, videók, góbéságok, rövid- és gyorshírek.