2016. október 3., hétfő

Négy vádlott számára már lezárult a Microsoft-per

Jogerős ítéletet hirdetett a román legfelső bíróság a Microsoft-aktaként emlegetett korrupciós ügy első négy, bíróság elé állított vádlottja ügyében hétfőn.


Microsoft-per, Microsoft-ügy, Románia, DNA, korrupció, pártfinanszírozás, Gheorghe Ștefan, Dorin Cocoș,
Fotó: Codrin Prisecaru/Mediafax
A fellebbviteli tárgyalás után valamennyien súlyosabb ítéletet kaptak.

A kilenc volt minisztert és több egymást követő kormányt is érintő, számítástechnikai közbeszerzésekkel kapcsolatos korrupciós ügyben tavaly első körben négy gyanúsított ellen emelt vádat a korrupcióellenes ügyészség.

A bíróság a kettő és hat év közötti letöltendő börtönbüntetések mellett együttesen több mint 17 millió eurónyi vagyonelkobzást is elrendelt.


Az elítéltek azért részesültek alapfokon a megszokottnál enyhébb büntetésben, mert a bíróság méltányolta, hogy hárman közülük beismerő vallomást tettek, és megnevezték bűntársaikat, a DNA azonban súlyosbításért fellebbezett.

  • a legnagyobb, hatéves szabadságvesztést Gheorghe Ștefanra, Karácsonkő volt polgármesterére szabta ki a bíróság, megduplázva a büntetést,
  • Gabriel Sandu volt távközlési miniszter letöltendő büntetését kettőről három évre,
  • Dorin Cocoș üzletemberét két évről, két év és négy hónapra növelték,
  • Nicolae Dumitru üzletember büntetését pedig másfél év felfüggesztettről két év és négy hónap letöltendő börtönre súlyosbították.

A vádirat szerint a bukaresti oktatási, az informatikai és a pénzügyminisztérium több korábbi vezetője néhány tízezer és több millió euró közötti csúszópénzt fogadott el, hogy a piaci árnál 30-40 százalékkal drágább szoftverlicencek, illetve akár 50 százalékkal drágább számítógépek megvásárlásáról szóló állami szerződéseket hagyjanak jóvá.

Gabriel Sandu volt távközlési miniszter az ítélethirdetés előtt újságíróknak elmondta: a Microsoft-igazgatók ellen is feljelentést tett az Egyesült Államok és Ausztria igazságügyi minisztériumánál, továbbá azt állította, hogy a két ország nagykövetsége is „közbenjárt” nála annak idején.

A per tárgyalása során elhangzott tanúvallomások szerint 2009-ben a Demokrata Liberális Párt választási kampányát finanszírozták azokból a kenőpénzekből, amelyek a Microsoft-ügyben cseréltek gazdát, Traian Băsescu volt államfő azonban erről azt mondta: nincs tudomása olyasmiről, hogy elnökválasztási kampányához bűncselekményekből származó pénzt használt volna a DLP.

A Microsoft-ügyben Gabriel Sandun kívül az akkori és korábbi kormányok további nyolc volt tagja ellen folyik bűnvádi eljárás, ellenük nem emelt még vádat a DNA.

Kövessen bennünket a Facebookon!
Ha tetszik az oldal, csatlakozzon közösségünkhöz a Facebookon, mert sok mindent csak ott talál meg; színes, extra tartalommal várjuk Önöket: hasznos tudnivalók, fotók, videók, góbéságok, rövid- és gyorshírek.
Forrás: MTI via Mediafax