2016. október 12., szerda

Kádár Sára Hajnalka: Életre kelt mese az osztályteremben

Az osztályban szokatlan fegyelem fogadott. Minden úgy ment, ahogyan a nagy könyvben meg van írva. Kissé furcsálltam, de az első órákon néha előfordult, hatott még az álmosság. Örültem neki, nem mindegy, hogyan kezdődik a munkanap.


iskolai csínyek, iskolai csínytevés, emlékezés, novella

Az osztály buzgón figyelt, s a népmese felolvasása alatt se moccant senki. Úgy látszik, szépen olvastam, amúgy is szeretik a meséket.

Néha azonban furcsa fintorokat, egymásra nézéseket láttam az arcokon. De ez természetes dolog. Légy se zümmögött, a szomszédék majorságai is szunnyadtak.

S akkor gyenge kis vinnyogást hallottam. — Mi ez, kaptam fel a fejem, de a gyerekek mélyen a könyvükre hajoltak. Hm, képzelődök — és tovább olvastam. Aztán egyre erősödött a keserves nyöszörgés. Felálltam a székemről, a gyermekek arcán valami riadalom látszott.
— Mi történik? — kérdeztem.
— Semmi — hallatszott két bátortalan hang.

A keserves vinnyogó hang egyre erősödött. Valaki kismacskát, kiskutyát hozott be.
— Tud valaki valamit?
Mély csend, de a nyüszítés egyre erősebb lett. Benéztem mindenki padjába, táskájába, semmi. A nyivákolás a katedra alatti dobogó alól hallatszott.
— Hogy került oda?
A gyermekek a fejüket egészen belelapították a füzetbe, de már nem volt mentség.
— Irénke, mit tudsz a dologról? — szóltam az igazmondó kislányhoz.
Hebegett-habogott, majd megszólalt Gergő.
— Tanár néni én hoztam a kicsi kutyát, és elrejtettük oda.
— Vegyétek ki! — szóltam.

Aprócska, alig hat hetes remegő kis szőrmók került elő. Olyan rettenetesen sivalkodott már ekkor, hogy megesett a szívem rajta. Ölbe vettem, babusgattam, és megnyugodott.
— Őrizzük meg — kérleltek a gyerekek.
— Nem lehet, még szüksége van a mamájára. De hogy került hozzátok?

Gyurka és Gergő a kis mellékutcából járnak iskolába. Útközben a kutyacska kibújhatott valamelyik kapu alatt, a gyerekek simogatták, babusgatták, aztán tovább indultak. De a kicsi kutya utánuk szaladt. Már szólt az iskola hívó csengője, nem volt mit tenniük, elhozták magukkal. Itt meg kifundálták, hogy a katedra alá rejtik. Még a tízóraikból is tettek melléje. Most mi legyen?
— Gergő, Gyuri vegyétek a kiskutyát, és keressétek meg a gazdáját. A fiúk vitték is. Fél óra múlva értek vissza.
— Megtaláltuk a tulajdonost, már a szomszédok is keresték. Elmondtuk, hogy miért hoztuk el. Körtét kaptunk ajándékba, s örömmel mutatták és szétosztották az ölnyi gyümölcsöt.

A meseolvasást máskor fejeztük be, a kutyus emléke pedig örökre megmaradt.

(Dobogó — olyan használati tárgy, amire emberek állhatnak, hogy a talajnál magasabban szinten legyenek. Régen inkább az osztálytermekben volt, kb. két lépcsőfoknyi magas, deszkából készült, alatta üres tér — szerz. megj.)

Kövessen bennünket a Facebookon!
Ha tetszik az oldal, csatlakozzon közösségünkhöz a Facebookon, mert sok mindent csak ott talál meg; színes, extra tartalommal várjuk Önöket: hasznos tudnivalók, fotók, videók, góbéságok, rövid- és gyorshírek.
Illusztráció: Komka Péter/MTI