2016. október 17., hétfő

Életjáradékot kapnak a három- vagy többgyermekes anyák Romániában

FRISSÍTÉS: Életjáradékot adnának az apáknak is, akik egyedül nevelik három vagy még több gyermeküket.

Hallgatólagosan elfogadta a szenátus hétfőn azt a törvényjavaslatot, amely élethosszig tartó havi járadékot biztosítana minden nő számára, aki legalább három gyereket hozott a világra és nevelt fel. 


Románia, népesség, családalapítás, nettó átlagbér, Hős Anya, demográfia
Képünk illusztráció — Forrás: pixabay
Az öt- vagy még több gyermekes anyák a járadék mellett „Hős Anya” kitüntetést is fognak kapni.

A Ninel Peia szociáldemokrata képviselő által kidolgozott tervezet értelmében:

  • a háromgyerekes anyák az országos nettó átlagbér 30%-át,
  • a négygyermekes anyák a 40%-át,
  • az öt- vagy többgyermekes anyák pedig az 50%-át fogják kapni havonta.

A járadék nem függ majd attól, hogy az illetőnek milyen más kereseti forrása van, és adómentes lesz.


A törvénytervezet kidolgozója azzal indokolja a jogszabály szükségességét, hogy a demográfiai mutatók sötét jövőt jósolnak Románia népessége szempontjából.

Vasile Gheţău, a Román Akadémia demográfiai kutatási központjának igazgatója által végzett felmérés szerint 2050-re az ország lakosságának száma 16 millióra esik vissza. A tanulmány szerint 1990-ben Romániában 314 746 kisbaba született, 2011-ben már csak 196 242, és 2013-ban 176 000.

Hirdetés ________________________________________________

mágneses fakockák, magnetic wooden blocks, brikk
 _______________________________________ mágneses fakockák

A törvénytervezet kidolgozó Peia indoklásában hozzáteszi: „ha sürgősen nem intézkedik az állam, akkor fennáll a veszély, hogy a román nép fel fog oldódni a bevándorlók egyre nagyobb tömegében”.

A törvényjavaslat elfogadásában a képviselőház hozza meg a végleges döntést.

Kövessen bennünket a Facebookon!
Ha tetszik az oldal, csatlakozzon közösségünkhöz a Facebookon, mert sok mindent csak ott talál meg; színes, extra tartalommal várjuk Önöket: hasznos tudnivalók, fotók, videók, góbéságok, rövid- és gyorshírek.
Forrás: Agerpres