2016. szeptember 21., szerda

Újabb adag Székelyföld nem létezik-retorikát kaptunk

Nem ismeri el idegenforgalmi desztinációnak a Székelyföldet a Román Idegenforgalmi Hatóság (ANT). Erről levélben értesítette a Székelyföld Desztináció Menedzsment Klasztert a hatóság.


Székelyföld, turizmus, Románia, Pro Turismo Terrae Siculorum Szövetség,
Gyilkos-tó — Fotó: Varga György/MTI
A Krónika szerdai cikke szerint a székelyföldi klaszter megkeresésére adott válaszában Anca Pavel-Nedea, az ANT elnöke közölte: nem véleményezheti és nem is írhatja felül azt a bírósági döntést, amely miatt nem sikerült a székelyföldi turisztikai egyesületet bejegyeztetni.

A bíróság azt kifogásolta, hogy az egyesület a romániai közigazgatásban nem létező Székelyföld turizmusát kívánja szolgálni.

Anca Pavel-Nedea közölte: nem tartja helyénvalónak Székelyföld összehasonlítását a Mócvidékkel, az Avassal vagy éppen Máramarossal, mert szerinte Székelyföld az egykori székely székeket jelöli, míg a többi tájegység egységes építkezés, kultúra révén különül el a szomszédos területekről.

Albert Zoltán, a Székelyföld Desztináció Menedzsment Klaszter elnöke az MTI-nek elmondta, hogy a levélváltásra olyan körülmények között került sor, amikor — nyugati mintára — az ország turisztikai reklámját a létező desztinációk szerint szeretnék kialakítani. A szakhatóság szándéka szerint hosszabb távon a turisztikai támogatási rendszer is a desztinációkra épülne.

Albert Zoltán szerint egyelőre csak az átszervezés szándéka létezik, az ANT eddig konferenciákon, találkozókon próbálta megkeresni a pozitív példákat a turisztikai desztinációk mentén történő szerveződésekre. „Az egyik pozitív példa mi székelyföldiek vagyunk, csak minket Bukarestben nem tekintenek szalonképesnek ahhoz, hogy velünk lehessen példálózni” — jelentette ki a turisztikai szakember.

Februárban a marosvásárhelyi táblabíróság jogerősen elutasította a Pro Turismo Terrae Siculorum szövetség bejegyzését, arra hivatkozva, hogy a szövetség olyan térség turizmusának a népszerűsítésére alakult, amely három különböző megye településeit tömöríti „kizárólag etnikai alapon”. A bíró szerint ez ellentmond annak az alkotmánycikkelynek, amely szerint Románia területét adminisztratív szempontból megyék, városok és községek alkotják.

Ezt követően májusban a turisztikában érintett székelyföldi szervezetek klasztert hoztak létre, amely szintén a régió idegenforgalmának az összehangolásán dolgozik.

Kövessen bennünket a Facebookon!
Ha tetszik az oldal, csatlakozzon közösségünkhöz a Facebookon, mert sok mindent csak ott talál meg; színes, extra tartalommal várjuk Önöket: hasznos tudnivalók, fotók, videók, góbéságok, rövid- és gyorshírek.
Forrás: MTI