2016. szeptember 28., szerda

Elhunyt Simon Peresz

Kilencvenhárom éves korában elhunyt Simon Peresz Nobel-békedíjas volt izraeli államelnök és miniszterelnök — közölte szerdán az izraeli hivatalos hírügynökség.


Simon Peresz, Izrael, elhalálozás, gyász, Jeruzsálem, Shimon Peres, death of shimon peres, shimon peres dead
Simon Peresz (1923-2016) — Fotó: Blair Gable/REUTERS
Pereszt két hete, szeptember 13-án agyvérzés miatt kórházba szállították, ekkor még eszméleténél volt, de később állapota rosszabbra fordulása miatt mesterséges kómába helyezték és lélegeztető gépre került.

Kedd családja már jelezte: drámai mértékben rosszabbodott az idős politikus egészségi állapota, és csak csak néhány órája van hátra.

Peres személyével jelentős történelmi figura távozott az élők sorából:

  • ő volt az Izrael Államot alapító politikusok generációjának utolsó tagja,
  • a palesztin autonómiára alapozó 1993-as oslói békemegállapodás egyik fő létrehozója.
A megállapodáshoz vezető izraeli-palesztin béketárgyalásokért, amelyekben külügyminiszterként vett részt, 1994-ben Jichák Rabín izraeli miniszterelnökkel és Jasszer Arafat palesztin elnökkel együtt megkapta a Nobel-békedíjat.

Izrael kilencedik államelnöke az év eleje óta küzdött súlyosabb egészségi problémákkal. Januárban enyhe szívinfarktuson esett át, ezt követően szívkatéterezéssel gyógyították. Tavasszal több alkalommal is kórházba szállították szívproblémák miatt.

A ma Fehéroroszországhoz tartozó, kelet-lengyelországi Wiszniewben született Peresz ötvenöt évi politikusi pályafutás után vonult nyugdíjba 2014-ben, miután hét év után leköszönt államelnöki hivatalából. Azóta sem pihent: az arabok és zsidók közti megbékélés ügyét szolgáló Peresz Békeközpont sorsát egyengette.

Temetése pénteken lesz


Pereszt pénteken Jeruzsálemben a Herzl-hegyen temetik el az ország vezetőinek parcellájában, Jichák Rabin sírhelyétől nem messze. Várhatóan ezrek fognak elzarándokolni, hogy utolsó tiszteletadást adjanak a népszerű politikusnak.


A világ számos vezetője jelezte részvételi szándékát: az Egyesült Államokból Barack Obama elnök mellett Izraelbe utazik a temetésre a Clinton házaspár, Bill Clinton volt amerikai elnök és felesége, Hillary Clinton jelenlegi elnökjelölt, valamint John Kerry külügyminiszter is.

Szintén Jeruzsálembe tart Justin Trudeau kanadai kormányfő, Francois Hollande francia elnök, Joachim Gauck német államfő, és Angela Merkel német kancellár, Károly herceg az Egyesült Királyságból, Malcolm Turnbull, Ausztrália miniszterelnöke, Enrique Pena Nieto mexikói elnök, Klaus Iohannis, Románia elnöke, Beatrix királynő Hollandiából és Faure Gnassingbé, Togo elnöke.

Kövessen bennünket a Facebookon!
Ha tetszik az oldal, csatlakozzon közösségünkhöz a Facebookon, mert sok mindent csak ott talál meg; színes, extra tartalommal várjuk Önöket: hasznos tudnivalók, fotók, videók, góbéságok, rövid- és gyorshírek.
Forrás: MTI