2016. szeptember 30., péntek

Ákos: aki háború elől menekül, az nem követelőzik

Ezek az emberek a hódítás szándékával jönnek, és úgy is viselkednek, mint a hódítók — fogalmazott a dalszerző-énekes a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.


Ákos, migráció, kvótareferendum, menekültek, Szíria, Soros György, Magyarország, iszlám,
Ákos — Fotó: Rosta Tibor/MTI
Mindnek a kezében ott zizeg egy Soros György Open Society Foundations által nyomtatott kis brosúra, hogy merre kell menni, mik a fő irányok” — mondta a dalszerző, aki nagyon súlyos problémának tartja a migrációt.

Ákos szerint nem kétséges, hogy a menekülők között segítendők is vannak, azt azonban figyelemreméltónak nevezte, hogy ezek az emberek egyszerre indultak el és egy irányba.

Furcsa mozzanatok

Ha van egy kataklizma egy országban, akkor a szélrózsa minden irányába menekülnek az emberek, és akkor, amikor össze tudják szedni magukat. Nem valószínű, hogy sok ezer dollárt képesek fizetni az embercsempészeknek, és a háború elől menekülők nem követelőzéssel kezdik a napot, a valós háborús helyzet elől menekülők pedig valószínűleg nem mennek vissza Szíriába nyaralni a befogadó állam pénzén — vélekedett Ákos.
Kovács Ákos úgy véli, erőszakkal, nagyon komoly anyagi és politikai eszközökkel Európa részbeni iszlamizációja zajlik, és ebben a menekültek áradata csak egy eszköz.

Az előadóművész kijelentette: rövidtávon lehet manipulálni az embereket, félrevezetni a szavazókat, különösen egy olyan egyenirányított médiakonglomerátumban, ami például Németországban működik. Ez azonban előbb-utóbb megszüli a maga ellenkező pólusú erejét.
Ki akarja ezt megvárni? Ki akarja megvárni, míg Európán belül összecsapások lesznek azok között, akik egyetértenek a migráció kezelésében és azok között, akik nem, vagy a migránsok és a migrációellenesek között. Miért kell felvonulási területet csinálni Európából? Mert teljesen egyértelműnek látszik, hogy ezen dolgoznak — értékelte a helyzetet az énekes.
Kovács Ákos örül, hogy a Kárpát-medencét mindez nem érinti. Szerint ez azért van így, mert itt másképp látják a kérdést, mint tőlünk nyugatabbra, talán azért, mert ez a térség megtapasztalta a diktatúrát, és ezért a diktatúra jeleire érzékenyebb. És azért is, „mert nem voltunk gyarmattartók, soha nem más vérén építettük fel a hazánkat és a házunkat”.

Kvótareferendum


Kovács Ákos szerint fontos elmenni a népszavazásra, még ha ügydöntő ereje nincs is. „Ez egy fontos jelzés volna azoknak a saját választási csoportjaiktól teljesen elszakadt brüsszeli bürokratáknak, hogy szegények hiába próbálják a valóságot hozzáidomítani az ideológiához, ez nem fog menni.”

Kövessen bennünket a Facebookon!
Ha tetszik az oldal, csatlakozzon közösségünkhöz a Facebookon, mert sok mindent csak ott talál meg; színes, extra tartalommal várjuk Önöket: hasznos tudnivalók, fotók, videók, góbéságok, rövid- és gyorshírek.
Forrás: Kossuth Rádió