2016. szeptember 13., kedd

A német külügyminiszter is elhatárolódik Asselborn felvetésétől

Sebastian Kurz osztrák külügyminiszterhez hasonlóan, Frank-Walter Steinmeier német külügyér sem osztja luxemburgi kollégája véleményét Magyarországról.


diplomácia, Európai Unió, Jean Asselborn, kvótareferendum, Magyarország, menekültek, Frank-Walter Steinmeier,
Frank-Walter Steinmeier — Fotó: Thomas Imo/photothek
Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter a Die Welt keddi számában megjelent interjújában azt mondta, hogy bevándorlási politikája, valamint az EU alapértékeinek súlyos megsértése miatt ideiglenesen vagy végleg ki kell zárni Magyarországot az Európai Unióból, mert ez az egyetlen lehetőség a közösség összetartásának és értékeinek megőrzésére.

Ez nem egy egyeztetett európai álláspont” – mutatott rá Steinmeier egy sajtótájékoztatón.

Megértem, hogy Magyarországot figyelve néhányan egyre türelmetlenebbek Európában az Európai Bizottság és a magyar kormány folyamatos csörtéi miatt” – magyarázta a szocialista Asselborn személyes jó barátjának számító Steinmeier.

Ugyanakkor az én személyes hozzáállásom nem engedi meg, hogy kitessékeljünk egy európai tagállamot az ajtón” — tette hozzá. „Néha nem spórolhatjuk meg magunknak a bonyolult vitákat.

Kövessen bennünket a Facebookon!
Ha tetszik az oldal, csatlakozzon közösségünkhöz a Facebookon, mert sok mindent csak ott talál meg; színes, extra tartalommal várjuk Önöket: hasznos tudnivalók, fotók, videók, góbéságok, rövid- és gyorshírek.
MTI/vhegy