2016. június 24., péntek

Lemondott David Cameron

A brit miniszterelnök pénteken jelentette be távozási szándékát, miután az EU-tagságról tartott népszavazáson a kilépést pártoló tábor győzött.


Brexit, Európai Unió, David Cameron, Nagy-Britannia,
David Cameron: kétség nem fér az eredményekhez — Fotó: Stefan Wermuth/REUTERS
Távozási szándékáról Cameron már tájékoztatta II. Erzsébet királynőt is.

„Több mint 33 millió ember hallatta hangját. A brit emberek arra szavaztak, hogy elhagyják az uniót, és a döntésüket tiszteletben kell tartani” — mondta a kormányfő, aki köszönetet mondott a kampány valamennyi résztvevőjének.

Cameron, aki a bennmaradásért kampányolt, a Downing Street-i miniszterelnöki hivatal előtt felolvasott nyilatkozatában közölte: a következő hetekben és hónapokban miniszterelnökként mindent megtesz „a hajó stabilizálása” érdekében, de nem hiszi, hogy helyénvaló lenne, ha „kapitányként” ő irányítaná országát annak további útján. Megtiszteltetésnek nevezte, hogy hat éve Nagy-Britannia miniszterelnöke, az országnak most „friss vezetésre van szüksége”.

Kijelentette: nem látja szükségesnek, hogy távozásának pontos menetrendjét már most felvázolja, jelen pillanatban „nemzeti érdek, hogy stabilitás legyen”, de azt szeretné, ha a kormányzó Konzervatív Párt októberi konferenciáján már más lenne Nagy-Britannia miniszterelnöke.

Véleménye szerint az Európai Unióval tartandó tárgyalásokat már az új brit miniszterelnöknek kell megkezdenie.

Az Európában élő briteknek és a Nagy-Britanniában élő európaiaknak azt üzente, nem történik azonnali változás a körülményeiket illetően.
Nem lesz változás azt illetően, hogyan utazhatnak az emberek, hogyan áramolhatnak az áruk, és hogyan értékesíthetik a szolgáltatásokat — hangoztatta Cameron.

Az utód


A brit kormányfő azt már a tavalyi parlamenti választások előtt bejelentette, hogy a következő, 2020-as választásokon már nem kíván indulni a Konzervatív Párt miniszterelnök-jelöltjeként, de akkor kifejtett szándéka szerint a választásokig hivatalában maradt volna.

A brit sajtó egyöntetű véleménye szerint Cameron egyik legesélyesebb utódjelöltje Boris Johnson, London előző polgármestere, aki — jóllehet ő is a Konzervatív Párt és a kabinet tagja — a Brexit-kampány frontembere volt.

Kövessen bennünket a Facebookon!
Ha tetszik az oldal, csatlakozzon közösségünkhöz a Facebookon, mert sok mindent csak ott talál meg; színes, extra tartalommal várjuk Önöket: hasznos tudnivalók, fotók, videók, góbéságok, rövid- és gyorshírek.
vhegy/MTI/Reuters