2016. május 30., hétfő

Károly herceget fogadta Iohannis

A romániai magánlátogatáson találkozó brit trónörököst az elnöki hivatalban vendégelte meg hétfő délután a román államfő.


Charles herceg, Erdély, Kálnoky Tibor, Károly herceg, Klaus Johannis, Románia, Székelyföld,
Klaus Iohannis és Károly herceg — Forrás: presidency.ro
Az elnöki hivatal közleménye szerint Iohannis megköszönte Károly hercegnek a Románia, azon belül Erdély népszerűsítéséért tett fáradhatatlan és önzetlen munkáját.

Az elnök köszönetet mondott mindazért a munkáért, amit a herceg az alapítványain keresztül az erdélyi közösségek sajátosságainak és az épített örökség megőrzéséért, valamint a környezet- és a biodiverzitás védelméért tesz.

Károly herceg elmondta, akárhányszor ide látogat, mindig szeretettel és tárt karokkal fogadják, beszélt a kétoldalú kapcsolatok fontosságáról.

Mindketten a páratlan természeti adottságokban, az ökoturizmusban és faluturizmusban, illetve az agroturizmusban rejlő lehetőségekről beszéltek, kijelentették, hogy a jövőben együtt fognak dolgozni ezen egyedülálló lehetőségnek a maximális kiaknázása érdekében, kölcsönös támogatásukról biztosították egymást.

Charles herceg, Erdély, Kálnoky Tibor, Károly herceg, Klaus Johannis, Románia, Székelyföld,
Klaus Iohannis és Károly herceg — Forrás: presidency.ro
A brit trónörökös korábban is lelkesen nyilatkozott az ember és a környezet sajátos erdélyi viszonyáról, amelyet szerinte Európa más tájain már alig lehet megtalálni.

Charles herceg, Erdély, Kálnoky Tibor, Károly herceg, Klaus Johannis, Románia, Székelyföld,
Károly Herceg és Dacian Cioloș — Forrás: gov.ro
Károly herceg Bukarestben Dacian Cioloș miniszterelnökkel és a román királyi család tagjaival is találkozott.

Minden évben eljön


Károly herceg a hétvégén érkezett immár hagyományos évi romániai látogatására, mely során rendszerint találkozik a román államvezetéssel, látogatásának nagy részét azonban Kálnoky Tibor gróf vendégeként Székelyföldön tölti.

Mint ismeretes, a brit trónörökös a Kovászna megyei Zalánpatakán több falusi házból álló épületegyüttessel rendelkezik, de több más erdélyi településen is vásárolt parasztházakat és birtokokat, melyeket a helyi hagyományoknak megfelelően újíttatott fel.
A brit királyi család erdélyi magyar gyökerekkel is rendelkezik: II. Erzsébet királynő ükanyja, Rhédey Klaudia a Maros megyei Erdőszentgyörgyön született 1812-ben, és az ottani Rhédey-kastélyban nevelkedett.
Kövessen bennünket a Facebookon!
Ha tetszik az oldal, csatlakozzon közösségünkhöz a Facebookon, mert sok mindent csak ott talál meg; színes, extra tartalommal várjuk Önöket: hasznos tudnivalók, fotók, videók, góbéságok, rövid- és gyorshírek.