2016. május 17., kedd

Iohannis: Románia áldásban részesült

Nemcsak egyik vagy másik kisebbség célkitűzése, hanem a román nemzet egészének stratégiai érdeke, hogy kiépítse a tolerancia hídjait az etnikumközi párbeszéd révén — jelentette ki román államfő kedden.


Klaus Iohannis, Románia, romániai kisebbségek, B'nai B'rith, podurile tolerantei
Klaus Iohannis — Forrás: presidency.ro
Iohannist a B'nai B'rith nevű zsidó szervezet Tolerancia Hídjai elnevezésű szemináriumán ragadta kicsit magával a hév.

A rendezvénynek első ízben adott otthont a román elnöki hivatal. Iohannis — mint mondta — azért vállalta el ennek fővédnökségét, hogy jelezze, milyen fontosnak tartja a kultúrák közti párbeszédet, a másság tiszteletét és kifejezze, mennyire elkötelezett az intolerancia, rasszizmus, antiszemitizmus és idegengyűlölet leküzdésében.

Románia „abban az áldásban” részesült, hogy területén számos etnikai, kulturális és vallási kisebbség él — mutatott rá a román elnök, aki korábban a Romániai Németek Demokratikus Fórumát vezette. 
A román többséggel való együttélésük több évszázada olyan emberi és társadalmi kapcsolatrendszert alakított ki, amely ma kulturális örökségünk és közös emlékezetünk részét képezi — tette hozzá.
Iohannis leszögezte: a kulturális jogok és vallási szabadság védelmezését a demokrácia egyik meghatározó elemének tekinti egy jogállamban. Úgy értékelte: az ország modernizációjának fontos tényezője volt, hogy a többség és kisebbség mindig konszenzusra jutott Románia legfontosabb célkitűzéseit illetően, beleértve az európai és euro-atlanti integrációt.

A román elnök a múlt hibáival való őszinte szembenézést, a zsidó és roma közösség szenvedéseinek megismertetését, a tanulságok levonását és a hibák megismétlésének elkerülését is fontosnak nevezte. 
Az etnikai és kulturális sokszínűség olykor nemcsak hidak, hanem falak formájában nyilvánul meg, és az intolerancia veszélye is újjászülethet az Európa-ellenes retorika mellett — figyelmeztetett a román államfő.
Kövessen bennünket a Facebookon!
Ha tetszik az oldal, csatlakozzon közösségünkhöz a Facebookon, mert sok mindent csak ott talál meg; színes, extra tartalommal várjuk Önöket: hasznos tudnivalók, fotók, videók, góbéságok, rövid- és gyorshírek.
vhegy/MTI