2016. május 19., csütörtök

Fantáziadús választási ígértek Romániában

Teljesíthetetlen ígéretekkel próbálják felhívni magukra a figyelmet egyes polgármester-jelöltek a romániai választási kampányban, miután a választási törvény megfosztotta a kampánystábokat korábbi eszközeik jelentős részétől.


Gabriel Mutu, Románia, önkormányzati választások, választási ígéretek,
Bukarest 6. kerületi polgármesteri székéért induló szociáldemokrata Gabriel Mutu ellen adócsalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet létrehozásának vádjával indított eljárást a szervezett bűnözés és terrorizmust elleni ügyészség — Forrás: Hotnews
Az élénk képzelőerővel rendelkező jelöltek ötleteiről az Adevărul közölt országos összeállítást csütörtökön.

A lap szerint a nagyotmondás bajnoka Constatin Telegan, a Liberális Szövetség galaci polgármesterjelöltje, aki a Duna alatt építendő alagúttól az ötezer eurós szociális lakásokig, nemzetközi repülőtértől egy nagy nyugati autógyár letelepítéséig mindent megígért a város lakóinak, ha őt választják a városháza élére.

A lap szerint azonban az is nehezen hihető, hogy a szociáldemokraták által támogatott kolozsvári polgármesterjelölt metrót építene az erdélyi városban, vagy az, hogy az olténiai Călărașiban Délkelet-Európa legnagyobb vidámparkjának felépítésével fogják felszámolni a mélyszegénységet.

A fantáziadús választási ígéretek megvalósításának nem csak a települési költségvetés szab határt, sokszor jogi szempontból is megkérdőjelezhetőek vagy egyszerűen értelmetlenek.

  • egy brăilai jelölt ötezer lejes bírsággal sújtaná azokat, akik a kóbor kutyákat etetik;

  • egy konstancai jelölt a város szélére költöztetné a szegénynegyedet;

  • Temesváron az egyik liberális jelölt azzal próbál az autósok kedvében járni, hogy a parkolási díjak eltörlését ígérte a túlzsúfolt nagyvárosban.


A félidejéhez érkezett romániai helyhatósági választási kampány túlzásait a témával szintén foglalkozó Hotnews a törvényi tiltásoknak tulajdonítja.


A portál szerint azért látni annyi eredetinek szánt, de valójában kínos plakátot a városok utcáin, mert a tavaly elfogadott választási törvény betiltotta az óriásplakátok, hangosbemondók és kivetítők használatát, valamint a választók ajándéktárgyakkal, ingyenkoncertekkel és tűzijátékokkal történő mozgósítását, így az eszköztelenül hagyott kampánystábok „kreativitásukkal” próbálnak egymásra licitálni
Romániában június 5-én választ polgármestereket, helyi és megyei tanácsokat az ország több mint 18 millió szavazópolgára.
Kövessen bennünket a Facebookon!
Ha tetszik az oldal, csatlakozzon közösségünkhöz a Facebookon, mert sok mindent csak ott talál meg; színes, extra tartalommal várjuk Önöket: hasznos tudnivalók, fotók, videók, góbéságok, rövid- és gyorshírek.
Forrás: MTI