2016. május 11., szerda

Évek óta hígított fertőtlenítőszert használtak a kórházakban

Hamisított volt a romániai kórházakban használt fertőtlenítőszerek egy része — jelentette ki szerdán Victor Râmbu román egészségügyi államtitkár, aki ismertette az első hivatalos laboratóriumi vizsgálatok eredményeit.


Hexi Pharma, Románia, egészségügy, Victor Râmbu, Dacian Cioloș, Dan Condrea
Forrás: Știrile Pro TV
Ezek szerint a Hexi Pharma cég által szállított fertőtlenítőszereknek a hivatalos és a valós koncentrációtartalma között eltérés van.

A céget megbírságolták, a szóban forgó termékeket kivonják forgalomból.


Dan Suciu, a kormány szóvivője elmondta, fontolgatják a vállalat beperlését, és kártérítést követelhetnek. Hozzátette: azt javasolják a kórházaknak, hogy ne használják többet a cég által forgalmazott fertőtlenítőszereket.

A hatóságok szerint az intézkedések következtében nem alakul ki hiány, mert a Hexi Pharma a román fertőtlenítőszer-piac húsz százalékát uralta, így vannak más cégek is, amelyek el tudják látni a romániai kórházakat.

A Hexi Pharma az eredmények nyilvánosságra hozása után közleményben elnézést kért, és közölte, hogy a lehető legrövidebb időn belül visszavonják termékeiket.


Bejelentették, hogy:
  • beszüntették működésüket, és
  • a tulajdonos kérte a bíróságon a cég felszámolását.

Romániában ügyészségi vizsgálat is indult a hamisított fertőtlenítőszerek ügyében.


A Hexi Pharma hétszeresen felhígított fertőtlenítőszert adott el kórházaknak a piaci árhoz képest tízszer magasabb áron.

A botrány miatt hétfőn lemondott a román egészségügyi miniszter.

Kövessen bennünket a Facebookon!
Ha tetszik az oldal, csatlakozzon közösségünkhöz a Facebookon, mert sok mindent csak ott talál meg; színes, extra tartalommal várjuk Önöket: hasznos tudnivalók, fotók, videók, góbéságok, rövid- és gyorshírek.
Forrás: MTI