2016. május 26., csütörtök

50 éve halt meg Tamási Áron

Tamási Áron, Farkaslaka, magyarság, kultúra, évforduló, Ábel-trilógia,
Tamási Áron
Forrás: Petőfi Irodalmi Múzeum
Tamási Áron Kossuth-díjas író, az Ábel-trilógia szerzője 1966. május 26-án halt meg.


1897. szeptember 20-án született Farkaslakán. 1917-ben hadiérettségit tett, és a gimnáziummal párhuzamosan a tiszti iskolát is elvégezte. 1918-ban részt vett a piavei csatában, helytállásáért vitézségi érmet és némi szabadságot kapott, melynek letelte után már nem is tért vissza a frontra. 1918 novemberében a kolozsvári egyetem jogi karára iratkozott be, de amikor román nyelven kezdtek oktatni, átjelentkezett a kereskedelmi akadémiára. Diplomájának megszerzése után bankoknál dolgozott, ekkor indult írói pályafutása is: 1922-ben a Szász Tamás, a pogány című novellájával megnyerte a Keleti Újság novellapályázatát.

Fenyőillatú remekmű


1923-ban a jobb megélhetés reményében vagy csak kalandvágyból az Egyesült Államokba utazott, ahol alkalmi munkákból élt, majd banktisztviselőként dolgozott.


Kínzó honvágyát írással enyhítette, hazaküldött novelláiból állt össze az 1925-ös Lélekindulás című kötete. A székely népballadák, népi mókák világát idéző könyvre felfigyelt a közönség és a kritika is. 1926-ban hazatért Kolozsvárra, ahol az Újság munkatársa lett, kapcsolatba került az Erdélyi Helikon és a Korunk körével is. 1932-ben jelent meg legnépszerűbb regénye, az Ábel a rengetegben, amely később az Ábel az országban és az Ábel Amerikában című kötetekkel trilógiává állt össze.

A Hegedűs Géza által „fenyőillatú remekműnek” nevezett regény zárómondata mára szállóigévé vált:
„Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne.”

Tamási későbbi műveit, a Jégtörő Mátyás című regényt, majd színműveit — Énekes madár, Tündöklő Jeromos, Csalóka szivárvány — is az erős költőiség, a népmesék varázslata jellemezte.

Magyar fohász


1944-től Budapesten élt, 1945-47 között a Nemzetgyűlés, 1943-tól 1949-ig az MTA levelező tagja volt.

1949 után a mellőzöttség lett osztályrésze, ebben az időben jeleneteket, bábjátékokat írt. Csak 1953-ban jelenhetett meg önéletrajzi visszaemlékezéseinek újabb kötete, a Bölcső és bagoly, valamint a Hazai tükör című regénye.

1954-ben Kossuth-díjat kapott, és tagja lett az újjászervezett Hazafias Népfront Országos Tanácsának.

Az 1956-os forradalom idején a Magyar fohász című írásában, amelyet a rádióban is felolvasott, hitet tett a forradalom mellett, és a Parasztszövetség újjászervezését szorgalmazta.


A forradalom leverése után az Írószövetség decemberi gyűlésén felolvasta a Gond és hitvallás című nyilatkozatot, amelyben kiállt a levert forradalom célkitűzései, eszményei mellett. Egy évvel később, nem kis nyomásra, elhatárolta magát a forradalomtól, de a hatalmat az erkölcsi és esztétikai értékek méltánylására kérte.

1959-ben részt vett az Írószövetség újjáalakításában, 1963-ban a Béketanács elnökségi tagja lett.

1965-től egyre súlyosbodó betegsége miatt kórházi ápolásra szorult, utolsó művét, a Vadrózsa ága című visszaemlékezését betegágyán diktálta le feleségének. 1966. május 26-án halt meg, végrendelete szerint szülőfalujában, Farkaslakán helyezték nyugalomra. Emlékművét, amelyen műveinek jellegzetes alakjai találhatók, Szervátiusz Jenő és Tibor készítették, sírfeliratát az író maga fogalmazta:
„Törzsében székely volt, fia Hunniának
Hűséges szolgája bomlott századának.”
Kövessen bennünket a Facebookon!
Ha tetszik az oldal, csatlakozzon közösségünkhöz a Facebookon, mert sok mindent csak ott talál meg; színes, extra tartalommal várjuk Önöket: hasznos tudnivalók, fotók, videók, góbéságok, rövid- és gyorshírek.
MTVA/MTI