2016. április 13., szerda

Tófalvi Éva fennakadt a doppingteszten

A világkupagyőztes sílövő szervezetében az év eleje óta tiltólistán szereplő meldonium nevű szert mutatták ki — adta hírül a nemzetközi biatlon-szövetség (IBU).


Tófalvi Éva, meldonium, doppingteszt, biatlon, Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség, WADA,
Tófalvi Éva — Forrás: IBU
A 37 éves, csíkszeredai sportolónak a március 8-án Oslóban, versenyen kívül levett mintája bizonyult pozitívnak.

Tófalvit az IBU doppingbizottságának döntéséig ideiglenesen eltiltották a versenyzéstől.


Az Agerpres szerint a sportolót hamarosan a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) elé idézik, de csak azt követően, hogy egy szakértői vizsgálat tisztázza: mennyi idő alatt ürül ki a meldonium a szervezetből.
Tófalvi Éva a 2008-2009-es idényben, a 15 kilométeres egyéni versenyszámban nyert világkupát az ausztriai Hochfilzenben. A téli sportok egyik legeredményesebb versenyzőjeként az utóbbi két téli olimpia megnyitóján (2010-ben Vancouverben és 2014-ben Szocsiban) ő volt Románia zászlóvivője.
Tófalvi Éva immár a második romániai sportoló, aki meldonium használata miatt akad fenn a doppingteszten.

Mirela Lavrik futónő, a márciusi fedettpályás atlétikai világbajnokságon bronzérmes 4x400 méteres román váltó tagja is elbukta a doppingtesztet meldoniummal, amelynek használatán eddig 140-en vesztettek rajta világszerte.

A WADA hivatalos tilalmi listáján ez év eleje óta szerepel a meldonium, amely szívgyógyszerként, Mildronat néven terjedt el elsősorban a balti államokban és Oroszországban.


Javítja a vérkeringést, így növeli a sportolók fizikai és mentális terhelhetőségét.

Ezzel a szerrel bukott meg az orosz élsportolók közül például Maria Sharapova ötszörös Grand Slam-torna győztes teniszező, Jekatyerina Bobrova olimpiai és Európa-bajnok jégtáncos, Szemjon Jelisztratov olimpiai bajnok rövidpályás gyorskorcsolyázó, Pavel Kulizsnyikov ötszörös világbajnok gyorskorcsolyázó és Julija Jefimova világ- és Európa-bajnok úszó.

Kövessen bennünket a Facebookon!
Ha tetszik az oldal, csatlakozzon közösségünkhöz a Facebookon, mert sok mindent csak ott talál meg; színes, extra tartalommal várjuk Önöket: hasznos tudnivalók, fotók, videók, góbéságok, rövid- és gyorshírek.
Forrás: MTI