2016. április 28., csütörtök

Idén is lesz Székely Fesztivál Budapesten

A II. Székely Fesztivál május 6. és 8. között kerül megrendezésre a budapesti Millenáris parkban.


budapesti székely fesztivál, Székelyföld, Budapest, magyarság, kultúra, gasztronómia, Székely Szeretetszolgálat,
Forrás: Facebook/Székely Fesztivál
Egyebek mellett elsőrangú székely kézműves termékekkel, töltelékes káposzta maratonnal, valamint a tavalyihoz képest is több gyerekprogrammal várják a látogatókat.

A gasztrokulturális majális célja változatlan az első alkalomhoz képest:
  • erősíteni az anyaországi és a külhoni magyarság összetartását,

  • szorosabbra fűzni a gazdasági kapcsolatokat,

  • elősegíteni a magyarországi és székelyföldi kis- és középvállalkozások egymásra találását.

A fesztivál már tavaly is a világon szétszóródott székelység, valamint a külhoni magyarság élete, gondolkodása iránt érdeklődő magyarországi közönség találkozóhelye volt — fogalmazott a beharangozó sajtótájékoztatón Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, a rendezvény fővédnöke.

Nagy József, a Kovászna Megyei Tanács alelnöke úgy fogalmazott: a Székely Fesztivál a közös cselekvés ünnepe, amely kifejezésre juttatja Székelyföld történelmi és kulturális egyediségét, megmutatja, hogy az nem csupán egy múltat kimerítő skanzen vagy etnikai rezervátum, hanem élő térség.

A fesztiválon a székely kulturális és gasztronómiai értékeket bemutató programok mellett mintegy száz székely kézműves őstermelő prémium minőséget képviselő kínálatából, egyebek mellett sajtok, vadhúsok, mézek és más termékek közül válogathatnak az érdeklődők.
Mintegy 30 ezer töltelék vár elkészítésre a káposztamaratonra, valamint felvonul az Erdélyi Pálinka Lovagrend is, harmincféle pálinkakülönlegességet bemutatva.
A nagyszínpadon pénteken Hargita megye, szombaton Kovászna, pénteken pedig a csángók kulturális kincsei, táncai és zenéi kerülnek a középpontba — sorolta Domokos István főszervező, a Székely Szeretetszolgálat kurátora..
A tavalyi első fesztivál hatására megerősödött a Székely termék mozgalom hangsúlyozta az eseményen Becze István, Hargita megyei tanácsos, aki a programok közül kiemelte a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes pénteki vásárnyitó fellépését.

A gyermekek számos, mára jórészt elfelejtett népi mesterséggel ismerkedhetnek meg a Millenáris parkban, emellett a Székelyföldi Legendárium rajzfilm vetítésekkel is készül a Moziteremben.

A fesztivál részletes programja ITT olvasható.

Kövessen bennünket a Facebookon!
Ha tetszik az oldal, csatlakozzon közösségünkhöz a Facebookon, mert sok mindent csak ott talál meg; színes, extra tartalommal várjuk Önöket: hasznos tudnivalók, fotók, videók, góbéságok, rövid- és gyorshírek.
vhegy/MTI