2016. március 7., hétfő

Temesvár Társaság: Johannis ezt nagyon elkapkodta

Elhamarkodottnak tartja a Temesvár Társaság Klaus Johannis államfő múlt heti rendeletét, amellyel visszavonta Tőkés Lászlótól a Románia Csillaga Érdemrend lovagi fokozatát.


Klaus Johannis, Románia, Románia Csillaga, temesvári forradalom, Tőkés László, Tőkés László érdemrendje, Temesvár Társaság, Societatea Timisoara
Forrás: Facebook/Tőkés László Sajtóirodája
A kommunista visszarendeződés megakadályozása érdekében alakult szervezet nem ért egyet a döntéssel és annak azonnali felülvizsgálatát szorgalmazza.

Az 1989-ben kezdődött rendszerváltozás célkitűzései iránt elkötelezett román civil szervezet hétfői közleménye szerint Tőkés László a „Román Forradalom jelképe volt és maradt”, aki a huszadik évfordulón, 2009-ben annak a bátorságának és emberi méltóságának az elismeréseként kapta meg a kitüntetést, amely „a személyes példa erejével a román nép kommunista diktatúra elleni történelmi forradalmának kirobbanásához vezetett”.

A Temesvár Társaság szerint a kitüntetés visszavonásának „ürügye”, miszerint Tőkés László egyes kijelentéseivel megsértette volna a román alkotmányt, nem állja meg a helyét, mert egy demokratikus államban a szabad véleménynyilvánítás nem lehet alkotmányellenes.

A román államfú csütörtökön jelentette be, hogy a kitüntetettek becsületbírósága által tett javaslatnak megfelelően visszavonta Tőkés Lászlótól az érdemrendet. Az elismerés visszavonását Victor Ponta volt kormányfő kezdeményezte 2013-ban, miután Tőkés László felvetette, hogy Magyarország vállaljon „védhatalmi” szerepet Erdély érdekében, miként azt Ausztria tette Dél-Tirol esetében.
A Temesvár Társaság 1990 márciusában 13 pontos kiáltványt fogalmazott meg, amelyben felhívta az ország figyelmét, hogy a temesváriak nem nagyobb fizetésekért, és nem a mellőzött reformkommunisták hatalomra segítéséért, hanem a kommunista rendszer ellen indítottak forradalmat. 
A Temesvár Társaság kivételnek számított a román közéletben azzal a következetességgel, amellyel az utóbbi negyed évszázadban kiállt Tőkés László mellett, és amellyel emlékeztette az ország közvéleményét, hogy a romániai rendszerváltozás a temesvári református parókia elől indult.
Kövessen bennünket a Facebookon!
Ha tetszik az oldal, csatlakozzon közösségünkhöz a Facebookon, mert sok mindent csak ott talál meg; színes, extra tartalommal várjuk Önöket: hasznos tudnivalók, fotók, videók, góbéságok, rövid- és gyorshírek.
Forrás: MTI