2016. február 18., csütörtök

Bűnvádi eljárás indult Antal Árpád ellen

A korrupcióellenes ügyészség nem vette őrizetbe, de 60 napra felügyelet alá helyezte, és eltiltotta hivatala gyakorlásától Sepsiszentgyörgy polgármesterét.


Antal Árpád, DNA, hivatali visszaélés, korrupció, Tractebel Engineering SA
Antal Árpád csendőrök kíséretében megérkezik a DNA bukaresti székházába — Fotó: Baranyi Ildikó/MTI
A DNA honlapján csütörtökön megjelent közlemény szerint Antal Árpádot azzal gyanúsítják, hogy az eredeti rendeltetéstől eltérő célra használt fel egy olyan hitelt, amelyet közpénzből kell visszafizetni.

A közlemény szerint a sepsiszentgyörgyi önkormányzat 2009 októberében határozott arról, hogy 12 millió eurós, tíz éves futamidejű hitelt vesz fel az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Banktól (EBRD) a város infrastruktúrájának fejlesztésére. A hitelszerződést egy évvel később, 2010 novemberében kötötték meg. A DNA állítása szerint Antal az önkormányzati testület és a pénzügyminisztérium jóváhagyása nélkül megváltoztatta a lehívott 4,2 millió euró rendeltetését, és ezzel áfa nélkül 549 ezer euró kárt okozott az önkormányzatnak.

A vádhatóság szerint a — közleményben következetesen vádlottként emlegetett — polgármester törvénytelenül foglalta bele a munkálatok kivitelezőjével kötött szerződésbe a karbantartási és tervezési költségeket, valamint a garanciát is. Egy 2006-ban elfogadott törvény szerint ugyanis ezeket a tételeket a városnak saját forrásokból kellett volna biztosítania.

A DNA szerint a polgármester a hitelszerződés lebonyolításához felbérelt cég cinkosságával követte el a törvénytelenségeket, ezért a cég ellen is eljárás indult.

Az ügyészség rendelkezése szerint Antal Árpád:
  • az elkövetkező 60 napban nem töltheti be polgármesteri hivatalát,
  • nem érintkezhet az ügyben érintett emberekkel,
  • csak a hatóságok engedélyével hagyhatja el az országot,
  • és rendszeresen jelentkeznie kell egy kijelölt rendőrőrsön.

A DNA Bukarestből érkezett ügyészei szerda reggel tartottak házkutatást Antal Árpád, valamint több sepsiszentgyörgyi városházi alkalmazott lakásán és irodájában. A polgármestert Bukarestbe szállították, ahol csütörtök hajnalig tartott a kihallgatása.

Antal Árpád szerdán a Facebookon közzétett két bejegyzésben tudatta a városlakókkal, hogy teljesen biztos abban, hogy törvényesen jártak el az EBRD-vel kötött hitelszerződés lebonyolításában, de mert szokatlan, hogy egy önkormányzat külföldi banktól vesz fel hitelt, az ellenőrző hatóságok nem jártasak az erre vonatkozó szabályokban.

Kövessen bennünket a Facebookon!
Ha tetszik az oldal, csatlakozzon közösségünkhöz a Facebookon, mert sok mindent csak ott talál meg; színes, extra tartalommal várjuk Önöket: hasznos tudnivalók, fotók, videók, góbéságok, rövid- és gyorshírek.
vhegy/MTI