2016. január 18., hétfő

Újabb felvonáshoz érkezett a székely himnusz-botrány

Jelentést kért Elisabeta Lipă román ifjúsági és sportminiszter a román kosárlabda-bajnokságban meghonosodott székelyhimnusz-éneklés szokásáról. A román és a székely himnusz mérkőzések előtti eléneklése is vitát váltott ki Romániában.


Sepsi-SIC, Székely himnusz, Dragan Petricevic, román himnusz, román kosárlabda bajnokság,
Szól a himnusz a sepsiszentgyörgyi Szabó Kati Sportcsarnokban. Fotó: Albert Levente/Háromszék
A mérkőzések előtti himnuszéneklés gyakorlata január 5-én, a romániai bajnokságot vezető Sepsi-SIC sepsiszentgyörgyi női kosárlabdacsapat és a kolozsvári U sepsiszentgyörgyi mérkőzése után került az érdeklődés középpontjába.

A Sepsi-SIC által fölényesen megnyert mérkőzés után a kolozsváriak edzője sérelmezte, hogy csapatának ellenséges hangulatban kellett játszania, mert a mérkőzés előtt nem hallgatta mozdulatlanul végig a hazai szurkolók által elénekelt székely himnuszt. A kolozsvári csapat tagjai edzőjük buzdítására a székely himnusz éneklése alatt is melegítettek.

A botrány január 9-én folytatódott, amikor a sepsiszentgyörgyi csapat a bukaresti Rapid vendégeként lépett a pályára. A mérkőzésen a Rapid szurkolói a román himnusz éneklését is megzavarták, és transzparenst feszítettek ki azzal a szöveggel, hogy Székelyföld nem létezik!. A zavarkeltő bukaresti szurkolókat a csendőrség eltávolította a lelátókról. A bukaresti mérkőzés is a sepsiszentgyörgyi csapat fölényes győzelmével végződött.

A Román Kosárlabda Szövetség FRB állásfoglalásban rögzítette, hogy:
  1. a szabályzat szerint valamennyi bajnoki mérkőzés előtt el kell énekelni a román himnuszt;

  2. az ezt követő három percben a helyi szurkolók bármilyen énekkel buzdíthatják csapatukat, ezt azonban a vendégeknek nem kell helyben maradva végighallgatniuk.

Ebben a vitában foglalt állást pénteken az ifjúsági és sportügyi tárca arra figyelmeztetvén a szakszövetségeket, hogy csak a román válogatottak nemzetközi mérkőzései előtt indokolt a román himnusz éneklése.


Miniszter: Tilos a himnuszéneklés 


Elisabeta Lipă romániai ifjúsági és sportminiszter a közösségi oldalán úgy vélekedett, hogy tilos a himnuszéneklés a belföldi bajnoki mérkőzések előtt. A tárcavezető azzal érvelt, hogy sokszoros román bajnok evezősként egyetlen olyan hazai versenyen sem vett részt, amely előtt elénekelték volna a himnuszt, és ez más sportágak bajnoki mérkőzései előtt sem szokás.

Minisztérium: Nem tilos a himnuszéneklés


Vasárnap a minisztérium közleményt adott ki, amelyben pontosította, hogy a román válogatottak nemzetközi mérkőzései előtt kötelező elénekelni a himnuszt, de nem tilos ezt tenni a bajnoki mérkőzések előtt sem.

Miniszter: Hogy is van ez a himnuszéneklés?


Ezt követte a minisztérium hétfői közleménye, amelyben a miniszter jelentést kért keddre Carmen Tocală sportügyi államtitkártól a Sepsi-SIC kosárlabdacsapat sepsiszentgyörgyi és bukaresti mérkőzéséről.

Kövessen bennünket a Facebookon!
Ha tetszik az oldal, csatlakozzon közösségünkhöz a Facebookon, mert sok mindent csak ott talál meg; színes, extra tartalommal várjuk Önöket: hasznos tudnivalók, fotók, videók, góbéságok, rövid- és gyorshírek.
Forrás: MTI