2016. január 14., csütörtök

Elhamvasztották David Bowie-t

A vasárnap elhunyt sokoldalú művész földi maradványait New Yorkban hamvasztották el.


David Bowie, Tony Visconti, elhalálozás, gyász, Lazarus, Blackstar
Az utolsó hivatalos fotó. Jimmy King felvétele  
A hamvasztásra már röviddel az énekes halála után sor került, temetés nem volt, megemlékezést sem terveznek.

A sztár utolsó éveiben nem engedett betekintést magánéletébe. Kívánsága szerint sem a család, sem barátok nem vettek részt a hamvasztáson - írta a BBC a Daily Mirrorra hivatkozva.

A zenész egyik szóvivője a BBC kérdésére nem erősítette meg, de nem is cáfolta a hírt.

Bowie vasárnap hunyt el rákbetegségben, 69 éves volt. Két nappal korábban, a születésnapján jelent meg a Blackstar című új albuma, melyet sokan utólag búcsúként értelmeznek. A lemez valóban tartalmaz olyan sorokat, mint a „Look up here, I'm in Heaven” (Nézz ide fel, a mennyben vagyok), ám Tony Visconti producer a Rolling Stone magazinnak azt mondta, az elmúlt hetekben Bowie öt új dalt írt és rögzített.



Tony Visconti arról is beszámolt, hogy körülbelül egy héttel halála előtt az énekes azzal hívta fel, hogy a Blackstar folytatását tervezi.
Azt gondoltam és ő is azt gondolta, hogy legalább néhány hónapja van még. Nem tudom, de azt hiszem, ezután a hívás után nagyon gyorsan rosszabbodhatott az állapota - nyilatkozott Visconti.
Kövessen bennünket a Facebookon!
Ha tetszik az oldal, csatlakozzon közösségünkhöz a Facebookon, mert sok mindent csak ott talál meg; színes, extra tartalommal várjuk Önöket: hasznos tudnivalók, fotók, videók, góbéságok, rövid- és gyorshírek.
Forrás: BBC News via MTI