2016. december 7., szerda

Kádár Sára Hajnalka: Disznóvágás

Bár réteges felhők gomolyogtak a magasban, a szél csak óvatosan mocorgott, mintha még pihenni akarna. Jócskán benne jártak a decemberben, közeledett a disznóvágás ideje.


disznóvágás, hagyományok, novella, falusi élet, falusi ízek, hurkatöltés, A tél örömei, szalonna, kolbász, életkép, Gyárfás Jenő
Gyárfás Jenő: A tél örömei (festmény)
Gáspár már a napját is kijelöltette Bandi bácsival, a disznófogókat is megkérte, segítenének nyugton tartani a sertést, Márika néni, a szakácsnő is éppen szabad volt azon a napon.

Olyan finom hurka-kolbászt, mint Márika néni senki se tudott készíteni a faluban. Versengtek is érte, még a disznóölés idejét is elnapolták, ha neki nem volt alkalmas a nap.

Csak lenne már egy kis hó, sóvárgott Gáspár, hiszen a csikorgó hó s a disznópörkölés együtt az igazi. Mintha meghallgatta volna őt a jó Isten, ökölnyi pelyhek kezdtek szállingózni az égből, lágy táncot lejtve libegtek a tejfehér légen.

Felderült Gáspár arca, s mint a zabolázatlan kiscsikó, ugrott egyet örömében! Amire elért Rózsi mamához a falu szélére, hogy jönne el segíteni a disznóbél megmunkálásában, már hó borította kucsmáját, bekecsét, s az úton is nyomot hagyott a friss hóban. Megvidámodott lélekkel vitték hazafelé lábai a sűrű hóesésben.

A hó meg egyre hullt, csak hullt, pár nap múlva már térdig gázoltak benne.

Elérkezett a nagy nap előestéje. Volt nagy sürgés-forgás! Gáspárné előszedegette az edényeket: teknőket húsnak, szalonnának, tálat a vérnek, késeket, lapítódeszkákat, aztán a fűszereket, darabos sót a szalonnára, hagymát, fokhagymát, tormát… Jaj, csak nehogy kimaradjon valami! Megfőzte a rizst a májasba, mert akkor nem lesz annak is hely a kályhán.

Gáspár a köményest vegyítette kevés vaníliával bolondítva, kóstoltatta, elég erős-e. Aztán a csűrből szalmát dobott le a perzseléshez, még egyszer megnézte az áldozatot, megvakargatta a füle tövét. Jóleső röfögéssel fogadta ezt Gazsi, a disznó. Még jó, hogy nem sejtette sorsát!

A gyerekek papírokat teregettek a szőnyegre, aztán lassan elcsendesedett a ház, az álom lezárta szemüket.

A csillagok még fenn pislogtak, de már oszlott a sötétség, amikor felkelt a család. Nemsokára súlyos léptek alatt csikorgott a hó, érkezett Bandi bácsi, s vele a jókedv. Kékszemű, nagy termetű tréfás ember volt ő, a gyermekeknek verses találós kérdéseket tett fel, majd nagyokat kacagott a megfejtésen.

Gyurikát átszalasztották a szomszédokhoz, jönnének át lefogni a disznót, megérkezett Márika néni és Rózsi mama is, teltek a poharak, koccintottak a sikeres munkára. Azzal indultak az udvarra, csak a gyerekek maradtak a házban. Onnan füleltek kifele. Visított a sertés, majd hörögve elcsendesedett. Hanyatt-homlok rohantak az udvarra a kicsik is nézelődni, Bodri kutya is közelebb kívánkozott toporzékolva, tiltakozva lánca ellen.

No, még egy pohárkával, biztatta Gáspár az embereket. Bandi bácsi a szalmát igazgatta a disznó mellett, rá is dobott egy keveset, majd meggyújtotta. Óvatosan rázogatta, tette-vette az a villával, nehogy megégjen valahol, pattogott, ropogott a tűz, szállt a pernye s a füst. Késével alaposan levakarta a szőrét, újabb kis tüzet tett még ide- oda, majd hasra fordították az állatot. Jó nagy, lehet 180 kg, becsülte fel Bandi bácsi. Gáspárék boldogan hallgatták, meg is dicsérték a sertés jó étvágyát. Aztán az oldalait, lábait perzselte nyugodt megszokott mozdulatokkal Bandi bácsi, lerántotta a bocskorát, s dobta is a kutyának, amit már a levegőben elkapott Bodri.

Kezdődött a fürdetés, a kút géme szorgalmasan járt fel-alá addig, amíg sárgásan nem csillogott a disznó bőre. Gáspár hozta a létrát, rágördítették, fürgén szaladt a kés a sertésbe, Bandi bácsi kiemelte a kis teknőbe a beleket, gyomrot, törölte a vért, nehogy megfogja a szalonnát, villant a balta, s kettőbe hasítva feküdt a disznó. Két nagy teknőbe rendezték, s bevitték feldolgozásra a jó meleg nyári konyhába.

Még egy pohárka köményes, eggyel se több, gyors mozdulatokkal fent egyet a késein Bandi bácsi, feltűrte ingujját, s lekanyarított a fülekből. Boldogan ropogtatták a gyerekek a porcokat, apa is a farkincáját. Komótosan beszélgetve lefejtette a szalonnát, innen-onnan vékony bőrt, azt majszolták.

Teltek a teknők, tálak, a kályhán lobogott a víz májnak, tüdőnek, apróléknak. Rózsi mama tisztította a belet, hurolta, sóval, ivószódával fehérítette, majd felfújta őket, s a beleöntött víz nyomán kereste a lyukakat. Ahol talált, ott elvágta a hurkát, elkötötte cérnával, s lehetett bele tölteni a májast, vérest. A poronyóbb részekből szép nagy húsdarabokat vágott Bandi bácsi anyának, s egy- kettőre finom, friss hús illata lengedezett a házban, előkerült a savanyú káposzta a pincéből, s az illatos házi kenyér.

Asztalhoz tessékeltek mindenkit, még a segítő szomszédokat is hívatták. Körülülték a nagy asztalt, jóízűen falatoztak, dicsérték a puha húst, megtárgyalták a világ dolgát, s egy- egy tréfa is elhangzott. Leghamarabb Rózsi mama állt fel az asztaltól, köszöni részét, de még fel kell fújnia a hólyagot, abba kerül majd a disznósajt.

Mindenki dologhoz látott, a gyerekek segítettek felfújni a gömböcöt, Márika néni kavargatta a májasnak, véresnek valót, kóstolta, ízlelte, mástól is véleményt kért, elég sós-e, nem kell-e bors még bele. Aztán kezdődött a hurkatöltés. Márika néni szakértelemmel tekerte karikába a hurkát, intette Gáspárt, hogy lassabban, mert kilyukad a bél. Közben főtt a disznósajtnak való, készült a kolbászhús.

A gyerekek kimentek az udvarra, csúszkáltak, a szánkóval húzták egymást, s amire bekerültek a házba, már hosszan lecsüngve sorjázott az állványon a rózsaszínű kolbász, karikában feküdt a véres, májas, teknőkben a felaprózott disznó, s a nagy tábla szalonnák.

Bandi bácsi késeit törölgette, gondosan elrakta a csatos táskájába. Gőzölgött az ínycsiklandozó tormás leves, megérkeztek Alszegből is a rokonok és a segítők.

Körül ülték az asztalt. Előkerült a házi bor is, hiszen ünnep van, disznótor. Nem kellett a biztatás, jóízűen ettek, közben erről-arról beszélgettek, ami eszükbe jutott, szóba jött az idei termés, Bandi bácsi tréfás történeteivel nevettette a társaságot.

Aztán hazamentek a torozók, segítők, Gáspárné elkészítette a kóstolót – ahogy mondta a „kőccséget” – a szomszédoknak, ismerősöknek. Nekik is adtak, most ők küldenek. Ez így szokás, így illik. A zsírolvasztás, kocsonyakészítés a következő napokra maradt.

Leszállt a házra az est. Még egyszer megszemlélték a „disznóságot”, majd elpihent a család. A sötétség szétterítette szárnyait, csak a szél rohamozta az ablakokat, fákat.

Hirdetés ____________________________________________
szekelylovas.ro, székely lovas, lovas portál
 ___________________________ ☼☽ Székelyföld lovas portálja