2015. december 4., péntek

Az előadásnak folytatódnia kell

Sepsiszentgyörgy, Cimborák Bábszínház, gyász, kultúra, színház,
Nagy Kopeczky Kálmán
(1972-2015)
Nagy mesemondóink „meghosszabbított keze”, az általuk megírt, és a saját maga által megálmodott és életre keltett mesevilág jámbor szívű Óriása volt.


Azért óriás és nem királyfi, mert szeretettel csordultig teli szíve csak egy óriástestbe férhetett bele. Azért óriás és nem herceg, mert szélesre kitárt karjaival 1-től 100 éves korig minden gyereket átölelhetett. Sárkányt is csak a rend kedvéért írt a játékba. Hétfejűt. Mert mosolya így még szélesebb lehetett.

Rendkívüli felelősséggel járó megbízással, mondhatni Küldetéssel jött közénk, olyannal, ami alatt bárki más összeroppant volna, a népmese és a mesemondás iránti szeretetünk lángját kellett életben tartania. Mert az ugye nem kérdés, hogy mi, magyarok a génjeinkben hordjuk a népmesét, de a szokásainkat, hagyományainkat átformálni óhajtó ellenséggel, a hihetetlen ütemben modernizálódó világgal a magunk erejével megküzdeni nem tudunk. Eddig könnyű dolgunk volt. A mesélő Óriás eltéphetetlen köteléket fűzött közénk és őseink, irodalmi és történelmi nagyságaink közé. Ahol kellett, megerősítette ezt a köteléket. Gyermekek, illetve szülők és gyermekek között. A mesemondás emberfeletti képességekkel látta el: a gyermeket felnőtté, a felnőttet gyermekké, a közösséget összekovácsolttá varázsolt. Egy olyan világot teremtett, amelybe mindannyian beletartoztunk. Kicsik és nagyok.

Előadásai a színpadra vitel pillanatában családi összejövetelekké alakultak: amikor és ahol megjelent — pásztor, király, Mikulás, vagy guruló templom jelmezben —, ott egy népes család képe elevenedett meg: a mesélő pásztor, király, Mikulás, vagy guruló templom történetei valósággal vonzották az embert, aki nem is észlelte, mikor kelt életre a mese, és mikor vált ő is annak szereplőjévé, mi több hősévé. Megtörtént a varázslat.

Ennek most vége? Azért mert az óriáskarok mellé az Óriás a Teremtőtől angyalszárnyakat is kapott? Szó sincs róla! Nagy mesemondóinktól, épp az Óriás kiváló tolmácsolásában, az olyan „apróságok” mellett, mint a szeretet, a bátorság, a hűség, az odaadás, azt is megtanultuk, hogy az élet örök. És ez, Isten akaratával, mindenhol, „amint a mennyben, úgy a földön is”, minden időben, minden gyerekre és felnőttre egyaránt érvényes. Az óriásokra is.

Kerekes Gyula 
A cikk nyomtatott változata a Háromszék napilapban jelent meg. A megjelenés időpontja: 2015. december 5., szombat.