2015. december 6., vasárnap

A budapestiek is megmozdultak Bekéért

Szimpátiatüntetést tartott a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom a budapesti román nagykövetség előtt vasárnap szabadságot követelve a kézdivásárhelyi Beke Istvánnak.


DIICOT, Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom, Kézdivásárhely, magyarság, SRI, Székelyföld, székely terrorista, szimpátiatüntetés, Budapest, Zagyva György Gyula
Fotó: Szigetváry Zsolt/MTI
Bekét, aki a HVIM helyi elnöke, a román hatóságok merényletkísérlet gyanújával előzetes letartóztatásban tartanak.

Zagyva György Gyula, a HVIM társvezetője felszólalásában azt mondta: nyilvánvaló, hogy nincs semmi bizonyíték Beke István ellen. Véleménye szerint a román hatóságok akciója a magyarok megfélemlítését, az erdélyi autonómiatörekvések elnyomását szolgálja.

A mozgalmi vezető úgy gondolja, a magyar emberek közös felelőssége, hogy kiálljanak a HVIM kézdivásárhelyi szervezetének elnöke mellett, és arra buzdította a jelenlévőket, hogy terjesszék a közösségi oldalakon a történteket, mert ha az nagy visszhangot kap, akkor Beke István kiszabadulhat.

A tüntetésen résztvevő mintegy kétszáz ember székely, magyar, HVIM-es és árpádsávos zászlók alatt demonstrált. Kifeszítettek egy nagy, „Szabadságot Beke Istvánnak” feliratú transzparenst, az egyik résztvevő pedig egy olyan táblát tartott, amire az „Ti vagytok terroristák” szöveget írták.

DIICOT, Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom, Kézdivásárhely, magyarság, SRI, Székelyföld, székely terrorista, szimpátiatüntetés, Budapest, Zagyva György Gyula
Ki terrorizál kit? Fotó: Szigetváry Zsolt/MTI
A szervezők perselyes gyűjtést indítottak a kézdivásárhelyi mozgalmi vezető családjának megsegítésére, valamint csillagszórókat osztottak a résztvevőknek, amivel arra céloztak, hogy véleményük szerint a Beke Istvánnál talált tárgyak is körülbelül ennyire veszélyesek.

Kövessen bennünket a Facebookon!
Ha tetszik az oldal, csatlakozzon közösségünkhöz a Facebookon, mert sok mindent csak ott talál meg; színes, extra tartalommal várjuk Önöket: hasznos tudnivalók, fotók, videók, góbéságok, rövid- és gyorshírek.
Forrás: MTI