2015. október 9., péntek

Băsescu még csak most lendül bele igazán

A volt román államfő pénteken bejelentette: visszatér a politikába; belép a Népi Mozgalom Pártba.


Traian Băsescu, Románia, politika, Népi Mozgalom Párt, miscarea populara
Traian Băsescu. Fotó: Raul Ștef/Mediafax
Nem okozott meglepetést, hogy Băsescu az NMP-t választotta, hiszen eddig sem titkolta, hogy rokonszenvezik ezzel a politikai erővel.

Tavaly az elnökválasztáson az NMP jelöltjét, Elena Udreát támogatta, miután ő már nem vehetett részt a megmérettetésen.

A jobbközép irányultságú NMP 2013 júliusában jött létre az akkor még elnök Băsescu védnöksége alatt, aki megszakította kapcsolatait korábbi pártjával, a Demokrata-Liberális Párttal, mert elégedetlen volt annak működésével. Az új pártnak vannak képviselői a parlamentben, de önálló frakcióval nem rendelkezik.

A volt elnök azonban csak most iratkozott be az NMP-be, és jelezte, azért tér vissza a politikába, hogy megvédje azt, amit 2004 és 2014 között két elnöki mandátuma alatt felépített. Kijelentette, nem gondolta, hogy a két elnöki mandátum után ismét párttag lesz, de rákényszerítették erre a lépésre azok, akik „bősz lejáratási kampányt” indítottak ellene.

Úgy véli, hogy 2014 decembere, mandátuma lejárta óta a média egy része és egyes politikusok rendszerint megkérdőjelezik azokat a kedvező változásokat, amelyek tíz év alatt történtek Romániában, és megerősítették a jogállamiságot. Băsescu szerint ebben a lejáratási kampányban egyes állami intézmények is részt vesznek, amelyeket pedig ő szilárdított meg.

A volt elnök a legfőbb ügyészségre utalt, amely több vizsgálatot kezdeményezett ellene. Ezek olyan ügyek, amelyeket elnöki mandátuma idején nem vizsgálhattak ki, mivel Basescu mentelmi jogot élvezett.

Hirdetés ________________________________________
Székely Nemzeti Tanács, Székelyföld, őrtüzek, Székelyföld határai, lármafa, székely autonómia,
_______________________________________  Hirdetés

A héten a volt elnöknek kétszer is meg kellett jelennie a bíróságon két külön ügyben. Az egyikben az időközben elhunyt Corneliu Vadim Tudor szélsőségesen nacionalista politikus jelentette fel a 2005-ben Irakban elrabolt három román újságíró ügyében. Őket végül a hatóságok kiszabadították és hazatértek, de Vadim Tudor azt állította, hogy Băsescu eltulajdonította a váltságdíj egy részét.

Egy másik ügyben egy férfi jelentette fel Băsescut amiatt, hogy 2007-ben a felfüggesztéséről szóló parlamenti szavazás után korábbi kijelentésével ellentétben mégsem mondott le elnöki tisztségéről. Mindkét ügyben a bíróságnak kell eldöntenie, hogy az ügyészség vizsgálatot indíthat-e.

Băsescu leszögezte, hogy az emberi jogok védelme lesz a fő célja, a lakosságban és az intézményekben is tudatosítani kívánja, hogy az emberi jogok tiszteletben tartása nem fakultatív jellegű egy jogállamban.
Igazam volt, amikor mandátumom végén azt mondtam, hogy nem győztem le a rendszert, hanem csak megtörtem. Most ismét talpra állt, de meg kell értenie, hogy a demokrácia nem fakultatív jellegű, embereket nem lehet zaklatni csak azért, mert így akarja egy intézményvezető - mondta Băsescu, aki arról biztosította híveit, hogy továbbra is „kényelmetlen politikus” marad.
Kövessen bennünket a Facebookon!
Ha tetszik az oldal, csatlakozzon közösségünkhöz a Facebookon, mert sok mindent csak ott talál meg; színes, extra tartalommal várjuk Önöket: hasznos tudnivalók, fotók, videók, góbéságok, rövid- és gyorshírek.
Forrás: MTI