2015. szeptember 2., szerda

Kádár Sára Hajnalka: Újra talpon

Paskolgatta valaki az arcát, s kék szemek néztek vele szembe.


novella, irodalom, betegség, kórház, gerincműtét, gerincsérv,

- Jó reggelt, ébresztő, túl vagyunk a műtéten - hallja az orvos hangját. Derengeni kezd a valóság, de minden oly kusza.

- Hogy érzi magát?
- A lábam... Megfagyott - suttogja.
- Mozdítsa csak a lábfejét!

Szófogadóan, automatikus mozdulatokkal követi az utasításokat, tűszúrást érez a talpán.
- Rendben van, jól sikerült a műtét, most pihenjen, itt van az intenzíven megfigyelés alatt.

Érzi, hogy takarót tesznek a lábára. Óvatosan, csak a szemeit fordítva néz szét a kórteremben. A jobb karjában infúzión valami vörös csöpög, jaj, vér az, s meglódul szíve a félelemtől, rögtön sípolni is kezd fölötte valami. Ketten is mellette teremnek, nézik a monitorokat, majd szúrást érez.
- Tessék nyugodt lenni, csak a vérnyomása ugrott meg.
- A vér, miért kell vérátömlesztés? – motyogja ijedten.
- Ez természetes, sok vért veszített, de ne aggódjon, nem lesz baj - biztatja egy női hang.

Gerincműtétje volt, hát persze, világosodik meg az elméje, s ez halvány örömmel tölti el. Hónapokon át szenvedett, nagy fájdalmakkal tudott felkelni ágyából is, nem bírt kiegyenesedni, kétrét görnyedve csoszogott a fürdőig. Hiába akarta elkerülni a veszélyes műtétet, nem volt választása. De jól van, azt mondta az orvos, sikerült a műtét - gondolta megnyugvással.

Már emlékszik, mennyire rettegett, amikor a hordágyon gördítették a folyosókon, és csak az elsuhanó lámpákat látta maga fölött. Aztán mintha zöld űrlények közé került volna. Mintha nem is lett volna ember, a robotok nem szóltak hozzá, végezték a dolgukat, rettentően megijedt. Egyébre nem emlékszik. Most meg itt fekszik a megfigyelőben. A lábai már nem fáznak, csak erős zsibbadást érez a bal lábfejében. Megmozdítja óvatosan hol az egyiket, hol a másikat, hogy megbizonyosodjék, nem sérült-e meg az idegszál.

Új beteget hoztak mellé, látta a sok csövet, a monitorok villogását, aztán függöny libbent közéjük. Jövés-menés, suttogás töltötte be a kórtermet. Örökkévalóságnak tűnt az idő, mire hozzálépett egy nővér, katétert hozott. Hű, de megijedt tőle, de a pillanatnyi kellemetlenséget nyomban elfeledtette a testét feszítő érzés megszűnése.

Nem volt gyáva, gyerekkorában is ő volt az első a védőoltásokért, de a vérátömlesztéstől rettegett. Hiszen húsz évesen emiatt halt meg a szomszédék kislánya, igaz, van annak harminc éve is. Az akkor hallottak egyre a fülében dörömböltek. Jaj, hátha ő is belehal, vagy valami betegséget kap tőle, nem tudott szabadulni a gondolattól. Aztán a vért fehér színű infúzióval cserélték ki, s mázsás kőként gördült le róla a félelem.

Mire visszagördítették a régi kórtermébe, már mindenki aludt. Az éjszakás nővér megigazította az infúziót, majd elment. Sehogy sem tudott elaludni, nagyon fájt a torka, bizonyára a lélegeztető csőtől. Bámulta a semmit, hallgatta a betegek nyöszörgéseit, s szürkülni kezdett az ablak sötétje, amire végre elszunnyadt.

Ajtócsapódásra ébredt. A csilingelően kacagó főnővérrel élet lopózott a betegszobába.

Átkötözte sebét, elmondta, hogy nagy volt a sérv, így hosszúra sikeredett a műtét is, emiatt kapott vérátömlesztést. De túl van rajta szerencsésen, minden jó lesz, s mosolyogva már a másik beteghez libbent.
- Egyet se búsuljon, Bertike, két nap múlva járni fog - szólt hozzá a mindentudó Rózsi néni.

A kórterem veteránja volt ő, sok kórházi titok tudója. Bár két hónapja van itt, sikeres műtétje után valami fertőzés miatt, nem csügged, határozottságával, derűlátásával a szoba őrangyalává vált. Optimizmusa mindenkire jótékonyan hatott, nem is engedte a panaszkodást, a jajgatást.

Érezte, hogy nagyon fáj a lába, és bevette a fájdalomcsillapítót. De miért fáj a lába? A derekát műtötték - aggodalmaskodott.

Megérkezett a napi vizit, az orvos olyan volt, mint a régi filmek jóságos doktor bácsija, minden betegét megvizsgálta, jó szóval biztatta. Szorongva várt sorára. Az orvos meg is vizsgálta alaposan, elmondta, hogy bizony szükség volt a műtétre, akkora volt a sérve. De minden rendben van, nyugodjék meg, és megsimogatta a fejét.

Mozgalmas volt a délután, új sérvműtétest hoztak. Nagyon szenvedett, jajgatott szegény, már mindenkinek az idegeire ment, mire adtak neki valamilyen gyógyszerkoktélt. Egy ideig elnyugodott, aztán újból kezdődött a siránkozás. Ő is furcsállta, de minden ember másképpen reagál - mondta a főnővér. Neki nem fájt a dereka, csak a bal lábfeje volt teljesen elzsibbadva, és fájt is. Estére altatót kapott, így végre kipihenhette magát. Másnap már kerekes székbe ültették. Az állandó fekvéstől meggyötört hátának jólesett az ülés, mozgatta a lábfejét, nem érzett fájdalmat. Csak az zavarta, hogy annyira zsibbadt a lába, mintha hangyabolyba tette volna.

A következő napon az orvos és kísérői kerekes székbe ültették, majd talpra állították. Berta kíváncsian állt fel, de azonnal összecsuklott. Szerencsére tartották az ápolók, nem esett el.

Meglódult a szíve, kiverte a víz, szólani se tudott. Jaj, lebénult! - futott át rajta a gondolat. Látta a lábát, de egyáltalán nem érezte. Mintha szivacsból lett volna!

Lefektették az ágyra, injekciót kapott, tán nyugtatót, mert a szíve úgy galoppolt, majd kiugrott a helyéről, könnyek csordultak a végig az arcán.

Miután megnyugodott, az orvos újból vizsgálta, lábát mozdíttatta, megszúrta a talpát. Érezte a szúrást.

Az orvos, látszólag megkönnyebbülten, felnevetett.
- Nincs itt bénulás, no, álljunk fel újból – mondta.

Tiltakozni se volt ideje, máris talpra állították. És érezte a lábát, érezte a testét! Remegve sírta el magát örömében.

Kövessen bennünket a Facebookon!
Ha tetszik az oldal, csatlakozzon közösségünkhöz a Facebookon, mert sok mindent csak ott talál meg; színes, extra tartalommal várjuk Önöket: hasznos tudnivalók, fotók, videók, góbéságok, rövid- és gyorshírek.
Illusztrációnk forrása: Shutterstock