2015. augusztus 7., péntek

Újabb brutális kivégzéseket hajtott végre az Iszlám Állam

A szélsőséges szervezet fanatikusai ezúttal 19 nő életét oltották ki az iraki Moszulban.


dzsihadista terrorszervezetet, Iszlám Állam, terrorizmus, Irak, Moszul, szexuális dzsihád,
A fiatalabbak drágábbak, az idősebbek olcsóbbak. Forrás: EPA/MTI
Az iraki sajtó beszámolói szerint azért szabták ki a nőkre a büntetést, mert nem voltak hajlandók részt venni a „szexuális dzsihádban”. Ez a vahhábita csoportoknál bevett gyakorlat: a nők állítólag önként jelentkeznek az iszlám uralmáért harcoló férfiak kielégítésére.

A feltehetően néhány napja meggyilkolt nőkről nem lehet tudni, hogy a jazidi kisebbséghez tartoztak volna, akik közül az IÁ fegyveresei több száz nőt és lányt raboltak el, hogy szexrabszolgasorsba taszítsák őket. Az IÁ szunnita szélsőségesei „sátánimádóknak” tartják a jazidikat, akiket szerintük el kell pusztítani, a nemzetiség nő tagjaival pedig kedvük szerint lehet tenni.

Zainab Bangura, a konfiktusokban elkövetett szexuális erőszakot vizsgáló ENSZ-különmegbízott áprilisban arról számolt be egy iraki útjáról visszatérve, hogy a sokáig kétkedéssel fogadott szexrabszolga-kereskedésről szóló hírek valósak.

Kifejtette, hogy az áruként kezelt nőket úgy adják-veszik, mint a benzines hordókat:
  • a szélsőségeseknek árlistájuk van az eladásra szánt nőkről: a legfiatalabbak a legdrágábbak, s minél korosabbak, annál olcsóbbak;
  • külön kézikönyvbe foglalták, hogyan bánjanak az elrabolt nőkkel és lányokkal;
  • a kényszerházasságok és a nők eladásának felügyelésére külön hivatalt állítottak fel.

Azok, akiknek sikerült elszökniük rabszolgatartóiktól, szörnyű történeteket mesélnek arról, hogy miken mentek keresztül. Sokukat közülük annyira megviselték a velük történtek, hogy öngyilkosságba menekültek.


Az Amnesty International nemzetközi jogvédő szervezet szerint az IÁ emberei több száz, de az is lehet, hogy több ezer nőt kényszerítettek házasságra a dzsihadistákkal, adtak el, vagy adták „ajándékba” egymás között.

Az iraki emberi jogok minisztériuma 2014 decemberében arról számolt be, hogy az IÁ legalább 150 nőt végzett ki, köztük várandósokat is, amiért nem voltak hajlandók házasságra lépni a dzsihadista harcosokkal.

Kövessen bennünket a Facebookon!
Ha tetszik az oldal, csatlakozzon közösségünkhöz a Facebookon, mert sok mindent csak ott talál meg; színes, extra tartalommal várjuk Önöket: hasznos tudnivalók, fotók, videók, góbéságok, rövid- és gyorshírek.
vhegy/MTI