2015. augusztus 15., szombat

Új köntösben a Farkas utcai református templom

Teljesen megújult a kolozsvári Farkas utcai református templom, Délkelet-Európa legnagyobb egyhajós gótikus csarnoktemploma, a felújítás 17 hónapig tartott.


egyház, Erdély, Farkas utcai református templom, Kolozsvár, magyarság, műemlékek,
A teljesen megújult kolozsvári Farkas utcai református templom. Előtérben a prágai Szent György-szobor másolata. Fotó: Cseke Csilla/MTI
Az Európai Unió által finanszírozott munkálatok során a templomnak mind a külső, mind a belső falait teljesen felújították, megrepedezett boltozatát és tetőszerkezetét kijavították, a héjazatát pedig teljesen kicserélték.

A műemlék új fűtési rendszert és elektromos hálózatot kapott, amelyek megfelelő hőmérsékletet és fényerőt, valamint kültéri díszvilágítást biztosítanak.

A munkálatok során letisztították, kiegészítették és patinázták a templom faragott kőállományát, és az utca felőli külső falait graffititaszító réteggel vonták be. Az építészeti és szerkezeti munkálatokkal párhuzamosan szakszerűen restaurálták a teljes belső bútorzatot, az előkerült falképrészleteket, a színezett kőelemeket, az orgonát és a templom különleges értékét képező halotti címergyűjtemény valamennyi darabját.
Annak a mérnöki szerkezetnek a megtervezése és elkészítése volt a legnagyobb kihívás számunkra, amelyik kitámasztja az elferdült oromfalat, és meggátolja, hogy egy földrengés esetén a boltozatra dőljön - nyilatkozta Maksay Ádám, főtervező-projektmenedzser. 
A főtervező úgy vélte, ha szakszerűen karbantartják a templomot, akár egy évszázad is eltelhet anélkül, hogy a mostanihoz hasonló, átfogó felújításra lenne szükség.

A látogató számára az lesz a legfeltűnőbb változás, hogy a templombelső kivilágosodott a világos színű falfestés következtében, és látogathatóvá vált az egykori kolostor kerengőjének a templomhoz tapadó megmaradt része, és a torony is. Ezekből az épületrészekből kiköltöztették ugyanis az egyházkerület gyűjtő irattárát. Itt kiállítások, rendezvények szervezésére alkalmas teret alakítottak ki.



A műemlékvédelmi szakember elmagyarázta, ma is toronynak nevezik az egykori harangtoronynak az épülethez simuló részét, noha alacsonyabb a templomhajónál. A harangtorony összedőlt, valahányszor felépítették, így a Farkas utcai templomnak nincsenek harangjai.

Maksay Ádám azt tartotta a legnagyobb bravúrnak, hogy az eredetileg 36 hónaposra tervezett felújítást 17 hónap alatt sikerült befejezni.


A 18,9 millió lej értékű munkálatok költségeit az Európai Unió és a román állam fedezte, az egyháznak csak mintegy 305 ezer lejes önrésszel kellett hozzájárulnia a költségekhez.
A hatvan méter hosszú, 19 méter magas belső boltozatú templomot Délkelet-Európa legnagyobb egyhajós gótikus csarnoktemplomaként tartják számon. Megépítését Mátyás király rendelte el 1486-ban. 
Kolozsvár, műemlékek, egyház, Farkas utcai református templom, magyarság, Erdély,
A Farkas utcai református templom 1940-ben. Fotó: Somlai Tibor/Fortepan
A ferences rend által 1489 és 1516 között felépített templomot a Boldogságos Szűz Máriának szentelték. 
Az épület megszenvedte a protestánsok és a katolikusok közötti villongásokat. Bethlen Gábor romos állapotban juttatta 1622-ben a református egyháznak. A templom melletti rendházból csak a kolostor kerengőjének az északi része maradt meg.
Kövessen bennünket a Facebookon!
Ha tetszik az oldal, csatlakozzon közösségünkhöz a Facebookon, mert sok mindent csak ott talál meg; színes, extra tartalommal várjuk Önöket: hasznos tudnivalók, fotók, videók, góbéságok, rövid- és gyorshírek.
Forrás: MTI